ÁNTSZ: a méhnyakrák elleni védőoltás legalább 20 évre szól

Valószínűleg legalább 20 évre biztosít megfelelő védelmet a méhnyakrák elleni védőoltás, amelyet ősszel újabb iskolai évfolyam kaphat meg - mondta Dánielisz Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Emlékeztetett: a kormány tavaly döntött úgy, hogy ingyenesen biztosítja a 7. évfolyamra járó lányok humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltását. Az oltást az első évében a jogosultak több mint 80 százaléka vette igénybe. Az ingyenes védőoltásra idén is a hetedik évfolyamos lányok jogosultak, a védőnők a tanév kezdetekor juttatják el a szülőknek a nyilatkozatokat, amelyeken lehet jelezni, ha kérik az oltást. Az első oltás októberben, a második 2016 áprilisában lesz esedékes.

hpv

Elmondta, 9 éves kortól lehet beadni az oltóanyagot, de mivel az viszonylag új, még nincsenek pontos adatok arról, meddig nyújt védelmet.

Az már látszik, hogy legalább 10 évre védelmet nyújt, és ez alatt nem csökken a védelmi szintje. Ez alapján prognosztizálni lehet, hogy valószínűleg legalább 20 évre megfelelő a védelem. Ezért fontos, hogy azt a lányok a szexuális élet kezdetéhez minél közelebb kapják meg - jegyezte meg.

Dánielisz Ágnes megjegyezte: nagyon fontos, hogy az is járjon rendszeresen rákszűrésre, aki megkapta az oltást, mert a méhnyakrák elleni védőoltás a HPV azon két típusa ellen nyújt védelmet, amely a méhnyakrákok túlnyomó többségének kialakulásáért felelős, de van további tíz vírus, amely ugyanezt okozhatja. Megjegyezte: 25 éves kor felett háromévente szükséges a méhnyakrákszűrés.

A főosztályvezető elmondta azt is, hogy az oltóanyag egy adagjának teljes ára a gyógyszertárban megközelítheti a 30 ezer forintot.

A méhnyakrák elleni ingyenes védőoltáshoz szükséges beleegyező nyilatkozatot 2015. szeptember 11-ig kell kitölteni és leadni.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com