Az intenzív terápiás ellátást segítő betegágyakat kaptak a kórházak
Az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet igazgatója, Babik Barna hangsúlyozta, hogy az intenzíves ellátásra szoruló koronavírusos betegek kíméletes és rendszeres mozgatása a sikeres terápia lényeges eleme. A professzor kifejtette, a speciális légzésterápiás rendszer kifejezetten a légzőszervi szövődmények kialakulásának kockázatát csökkenti, és támogatja a tüdő gázcsere funkcióját. A gyakori, kíméletes testhelyzet-változtatás, a beteg rendszeres forgatása növeli a túlélési, gyógyulási esélyeket - mutatott rá a szakember.
Az ágyba épített elektronikus rendszer 35-féle releváns információt szolgáltat a beteg egészségügyi paramétereiről, valamint az ágy biztonsági állapotáról az egészségügyi dolgozóknak. A professzor szerint ez az "okos ágy" kiválóan alkalmazható az egyébként is nehezen mozgatóható túlsúlyos, magas kockázatú koronavírusos páciensek intenzíves ellátása során éppúgy, mint az egyéb, kritikus állapotú betegek terápiájánál. Nem kell manuális segítség még ahhoz sem, amikor rögzítőpárnákkal kibiztosítják a beteget. Az automatikus betegmozgató rendszer jelentősen segíti az amúgy is nagy fizikai és pszichés terhelés alatt álló egészségügyi szakdolgozók munkáját.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások