Az MSZP parlamenti bizottságban hallgatná meg a számvevőszék elnökét az egészségügy helyzetéről

Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének parlamenti meghallgatását kezdeményezi az egészségügy helyzetével kapcsolatban tett korábbi kijelentései miatt.Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, Domokos László a közelmúltban úgy vádolta korrupcióval a kórházakat, hogy hat éve szinte a teljes egészségügyi ellátórendszert államosították. Ebből következően nagy valószínűséggel az állam "a fő hunyó" és nem az intézmények vezetői - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki rendkívüli bizottsági ülés összehívását is kilátásba helyezte.

   
Az MSZP képviselője hangsúlyozta, erre azért is szükség lehet, mert nem lát olyan koherens kormányzati programot, ami kezelhetné az egészségügy problémáit. A már elfogadott jövő évi költségvetés ráadásul már 2020-ig nem enged mozgásteret a kabinetnek, pedig az emberi erőforrások minisztere jól látja a legnagyobb kihívásokat, amikor az alap- és sürgősségi ellátások megerősítéséről, valamint a népbetegségek elleni fellépésről beszél - fejtette ki Korózs Lajos.
    

Kiemelte, amennyiben nem történik érdemi változtatás, akkor Magyarországon egy olyan kétszintű egészségügyi rendszer jöhet létre, amelyben a betegeknek a kötelezően nyújtott állami szolgáltatásokat is piaci alapon kell megvásárolniuk, amennyiben megfelelő színvonalú ellátást akarnak kapni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com