Az MTA a nem hagyományos orvoslás szigorúbb szabályozását sürgeti

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) orvosi osztálya sürgeti a komplementer - nem hagyományos - eljárások jogi szabályozásának újragondolását, mert álláspontja szerint a jelenlegi törvényi háttérrel kockázatot jelent a betegek számára.Az MTA szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az akadémia orvosi tudományok osztálya új állásfoglalást adott ki A bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei és a komplementer eljárások címmel. A tudósok ebben azt kifogásolják, hogy - szemben a konvencionális orvoslással - nem kell bizonyítani a komplementer eljárások hatékonyságát és biztonságosságát. Szerintük a jelenlegi törvényi háttérrel ez egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli gyógyászattal, ami súlyos kockázat a betegekre nézve.

   
Emiatt elengedhetetlen, hogy az egyes nem konvencionális eljárásokat is csak akkor lehessen alkalmazni, ha az adott betegségre vagy kóros állapotra bizonyítottan hatékonyak, és semmilyen káros következménnyel nem járnak - hangsúlyozták. A dokumentum szerint az aktuális magyar jogszabályi háttér nem megnyugtató, ennek az újragondolása, egységes jogi háttér kialakítása szükséges. Pontosan meg kell határozni, hogy kik, milyen végzettséggel, milyen feltételek mellett és milyen területen alkalmazhatják az egyes komplementer eljárásokat. A most hatályos rendelet értelmezése szerint ugyanis jogilag szabályos szinte minden eljárás, akkor is, ha súlyosan veszélyeztető, ha hatástalan, ha a kuruzslás határait súrolja - közölték.
    

Azt is javasolják, hogy "alternatív medicina" helyett "komplementer eljárásoknak" nevezzék az ilyen tevékenységeket. Kiemelték, hogy az akadémiai álláspontot az Egészségügyi Tudományos Tanács is támogatja. Kitértek arra is, egyetértenek az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) véleményével, amely szerint a homeopátia esetében "nincs evidencia arra", hogy a placebónál hatékonyabb, ezért komplementer eljárásnak sem tekinthető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com