Balog: a digitalizálással 21. századi rendszerré válik az egészségügy

A gyógyítást és a gyógyulást is érezhetően gyorsabbá, biztonságosabbá, kényelmesebbé és hatékonyabbá tevő, 21. századi rendszer indul el az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november elsejei bevezetésével - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a témában rendezett csütörtöki budapesti konferencián.Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az első szakaszban, november elsejétől a háziorvosok, a közfinanszírozott szakrendelők, a kórházak és a gyógyszertárak csatlakoznak a rendszerhez, jövőre pedig a mentőszolgálat és az összes magánszolgáltató, majd 2019-ig a megelőző öt év adatait digitalizálják, hogy a gyógyítás folyamatának bármely pontján elérhessék azokat a szakemberek.

   
Mint mondta, a rendszer ötvözi az egységes fenntartóhoz tartozás, a központosított struktúra és a digitalizáció előnyeit, és ebből olyan előnyök származnak, amelyek a betegeket, az egészségeseket és a rendszerben dolgozókat is érintik. Balog Zoltán kiemelte azt is, hogy a rendszer használatával elkerülhetőek a párhuzamos és a többszörös vizsgálatok, bevezetik az elektronikus receptet, így teljes képet kap a korábban szedett gyógyszerekről az orvos, kiküszöbölhetőek az esetleges mellék- és kölcsönhatások, a pácienseknek pedig nem kell kórelőzményeik irataival járniuk orvosukhoz.
    

A miniszter példaként hozta fel, hogy az egészségügyi várólisták bevezetésével sikerült átláthatóvá tenni a rendszert, világossá téve, hol kell beavatkozni, ami egyszerre adott lehetőséget a rendszer hiányosságaival való szembenézésre és a célzott fejlesztésekre. Ennek eredményeként említette, hogy pár év alatt 70 ezerről 28 ezer alá sikerült csökkenteni a várólistán szereplők számát, amelyet újabb fejlesztésekkel tovább kívánnak mérsékelni.
    

Szólt arról is: napokkal az egészségügy legfontosabb szereplőit összekötő rendszer "élesben" indulása előtt az érintettek 95 százaléka már regisztrált a hálózatban. Ez egy rugalmas rendszer, amelyben benne van az állandó fejlődés lehetősége - jelentette ki a Balog Zoltán, hangsúlyozva, hogy a fejlesztések nem állnak meg.
    

Pintér Sándor, az informatikai fejlesztésekért felelős Belügyminisztérium vezetője kijelentette: az EESZT működőképes, működni fog november 1-jétől, és mindenkinek - legyen az orvos vagy beteg - előnyére válik majd. A miniszter hozzátette, az eddigi egészségügyi informatikai fejlesztések szigetszerűek voltak, az EESZT ezeket az alkalmazásokat "fogja össze", az adatokat a felhőben tárolva. Kifejlesztésével az emberek segítése, támogatása, a betegellátás biztonságosabbá tétele volt a cél - közölte.
    

Kiemelte: a rendszer alkalmas arra, hogy a beteg betekintsen a róla keletkezett egészségügyi adatokba, és a rendszerhez hozzáférő orvos minden, a páciensről készült adatot lát. Pintér Sándor megjegyezte, valószínűleg "lesznek gyermekbetegségei" a rendszernek; azt kérte a jelenlévő háziorvosok képviselőjétől, jelezzék, ha a rendszer alkalmazása során bármilyen akadályba ütköznek. Elmondta, egy call centert üzemeltetnének majd, ahol azonnal megpróbálnák kezelni a felmerülő informatikai problémát.
   

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár kiemelte, a biztonság, a hatékonyság és a betegek kényelme volt a három fő cél a rendszer létrehozásakor. Rámutatott arra, hogy ilyen átfogó informatikai rendszer sehol sincs Európában, hasonló is csak az észteknél van. Megemlítette, hogy november 1-je után a betegek kevés változást fognak érezni, de az orvosok és a patikusok között egy új kommunikációs rendszer lép életbe.
    

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt: digitalizáció nélkül éppúgy nem képzelhető el egyetlen európai gazdaság versenyképességének erősítése, ahogy oktatásának vagy egészségügyének színvonalának emelése sem. Hangsúlyozta: a kormány megközelítése szerint a digitalizáció nem csupán technikai forradalmat jelent, hanem alapvető társadalmi változások sorozatát, amely rendkívül sok esélyt és lehetőséget teremt a polgárok számára.
    

Vartus Gergely, az e-egészségügyért felelős miniszteri biztos arról beszélt, a rendszert úgy fejlesztették ki, hogy ne kelljen a "napi rutinokat" megváltoztatni, tehát nem új szoftvert hoztak létre, hanem a már meglévő informatikai rendszerek "mögé" fejlesztették ki az EESZT-t. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy fogalmazott, az EESZT jó célra született, elindítása bátor és történelmi lépés, s nagy feladat, hogy a betegekkel elhitessék, adataik biztonságban lesznek.
    

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke felidézte, hogy számos esetben támasztottak szakmai elvárást a rendszerrel kapcsolatban. Ilyen volt például, hogy a bevezetés ne járjon a patikáknak többletköltséggel, és a kistelepüléseken lévő gyógyszertárak internetkapcsolata is kielégítő legyen. Azt reméli, hogy számos pozitívummal jár majd a rendszer alkalmazása, így kevesebb lesz a gyógyszerkiadási tévedés, és megszűnnek a mai rendszerből adódó szakmai konfliktusok az orvos és a gyógyszerész, a gyógyszerész és a biztosító között.
    

Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy fontos szerep hárult az egészségügyi informatikai rendszerek szállítóira, hiszen az EESZT "csak" egyfajta háttérrendszer, amely a már meglévő szoftverekhez csatlakozik, ezért is egyszerű a használata. A jövőbeni fejlesztésekről szólva elmondta, a következő nagy lépés az lesz, hogy a november előtt keletkezett adatokat öt évre visszamenőleg feltöltsék a felhőbe, illetve az egészségügyi dokumentumok (laborlelet, zárójelentés) standardizálása is cél. A legfontosabb lépések egyikének az Országos Mentőszolgálatnak az EESZT-hez való jövő novemberi csatlakozását nevezte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com