Balog: a V4-ek az egészségügy területén is együttműködnek

A visegrádi országok az egészségügy területén is együttműködnek, fontos a közös fellépés a gyógyszerpolitikában, az alapellátás fejlesztésében és a táplálkozással összefüggő betegségek elleni küzdelemben is - mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere pénteken, a V4 országok egészségügyi minisztereinek konferenciáján Budapesten.Balog Zoltán hangsúlyozta: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország megtette az első lépéseket az együttműködés felé a gyógyszerek tisztességes árazása, a közös vakcinabeszerzések, és az innovatív gyógyszerekhez való hozzájutás ügyében.

    
Hozzátette: a visegrádi országok sokat segíthetnek egymásnak az alapellátás, a háziorvosi szolgálat fejlesztésében is. Jelezte: a táplálkozás-egészségügy, az antimikrobiális rezisztencia kihívására adott válaszok, az elektronikus egészségügyi szolgáltatások, az egészségtudatosság pozitív befolyásolása, a betegek aktív bevonása és a személyes egészségügyi adatok kezelése mind olyan ügyek, amelyekről érdemes közösen beszélni.
    

A konferencián Balog Zoltán, valamint Adam Vojtech, cseh egészségügyi miniszter, Zbigniew J. Król, lengyel egészségügyi miniszterhelyettes és Stanislav Spánik, szlovák egészségügyért felelős államtitkár közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy a V4 országok megerősítik együttműködésüket a nem fertőző, krónikus betegségek, a táplálkozás okozta kockázati tényezők és a gyermekkori elhízás elleni küzdelemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyógyszermellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a gyógyszerhatóság

A gyógyszermellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a gyógyszerhatóság

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) idén is csatlakozik a "MedSafetyWeek" nemzetközi gyógyszerbiztonsági kampányhoz, amely a gyógyszerek feltételezett mellékhatásainak felismerésére és bejelentésére hívja fel a figyelmet - tudatta az intézet hétfőn az MTI-vel.

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Különösebb nehézségek nélkül zajlik az ügyeleti ellátás a budapesti belgyógyászati osztályokon - közölte az egészségügyi miniszter péntek délelőtt a Facebook-oldalán.

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

A nyomozók a kórház eszközbeszerzései okán folytatnak büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt.

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloskák miatt volt szükség átszervezésre a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban.

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Egy orvost tetten értek a nyomozók miközben hálapénzt fogadott el az egyik betegétől.

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

A hantavírus valós, komolyan veendő fertőzés, de jelenleg alacsony lakossági kockázatú járványügyi helyzetről van szó, és Magyarországon jelenleg nincs közvetlen járványügyi fenyegetés - írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják a MASZK 2.0 kutatás keretében az influenza terjedését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezette Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kommunikációs partnere hétfőn az MTI-t.

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.

http://ujhazak.com