Belügyminisztérium: sikeres az elektronikus orvosi igazolások használata

Az elmúlt három hónapban több mint kétmillió elektronikus orvosi igazolás érkezett a KRÉTA felületen keresztül a tanintézményekbe, vagyis sikeres az e-igazolások bevezetése - jelentette ki a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.Az igazolások 90 százaléka problémamentesen eljutott az osztályfőnökökhöz, ami azt jelenti: teljesült a tárca célja, vagyis az, hogy időt és energiát takarítsanak meg az orvosok, a pedagógusok, a szülők és a tanulók számára - közölte Molnár Karolina.

Hozzátette: az elektronikus orvosi igazolások bevezetését az tette lehetővé, hogy összekapcsolták az EESZT - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret az E-KRÉTA felülettel, ezért amikor a háziorvos az EESZT felületen igazolást ír, az automatikusan megjelenik a KRÉTA-rendszerben is. Ezzel teljes egészében kiváltották a papíralapú orvosi igazolásokat, amivel idő és energia takarítható meg. Ugyanis azért el kellett menni az orvoshoz, majd a tanulónak el kellett vinnie az iskolába és a pedagógusoknak is plusz adminisztrációs feladatot jelentett. Továbbá az elektronikus orvosi igazolások kizárják a hamisítás lehetőségét is - mondta Molnár Karolina.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyógyszermellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a gyógyszerhatóság

A gyógyszermellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a gyógyszerhatóság

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) idén is csatlakozik a "MedSafetyWeek" nemzetközi gyógyszerbiztonsági kampányhoz, amely a gyógyszerek feltételezett mellékhatásainak felismerésére és bejelentésére hívja fel a figyelmet - tudatta az intézet hétfőn az MTI-vel.

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Különösebb nehézségek nélkül zajlik az ügyeleti ellátás a budapesti belgyógyászati osztályokon - közölte az egészségügyi miniszter péntek délelőtt a Facebook-oldalán.

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

A nyomozók a kórház eszközbeszerzései okán folytatnak büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt.

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloskák miatt volt szükség átszervezésre a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban.

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Egy orvost tetten értek a nyomozók miközben hálapénzt fogadott el az egyik betegétől.

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

A hantavírus valós, komolyan veendő fertőzés, de jelenleg alacsony lakossági kockázatú járványügyi helyzetről van szó, és Magyarországon jelenleg nincs közvetlen járványügyi fenyegetés - írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják a MASZK 2.0 kutatás keretében az influenza terjedését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezette Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kommunikációs partnere hétfőn az MTI-t.

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.

http://ujhazak.com