Bepereli Márki-Zay Pétert a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója

A hódmezővásárhelyi polgármester Kiss Attila jobbikos országgyűlési képviselő-jelölt fórumán a delmagyar.hu csütörtöki tudósítása szerint egyebek mellett arról beszélt, hogy az életét kockáztatja, aki bemegy a vásárhelyi kórházba.

A kórház főigazgatója mintegy ötven munkatársa előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Márki-Zay Péter az elmúlt napokban rendezett lakossági fórumokon "rágalom- és gyűlöletkampányt" folytatott a kórház ellen. Az intézmény és az ott folyó ellátást minősítő állításaival megsértette a kórház 570 dolgozójának becsületét - tette hozzá.



Kallai Árpád hangsúlyozta: az intézmény valamennyi munkatársa azért dolgozik, hogy a Hódmezővásárhelyen és a térségben élők biztonságban legyenek. Hozzátette, az orvos-beteg és ápoló-beteg kapcsolat bizalmi viszony, és amennyiben ez sérül, a gyógyító munka kerül veszélybe.

A főigazgató azt mondta, hogy 2007-ben, amikor a kormány el akarta lehetetleníteni a hódmezővásárhelyi kórházat, példátlan összefogás alakult ki, tízezrek álltak ki az intézmény mellett. Bízik abban - fűzte hozzá -, hogy a kórház dolgozóinak fellépésével sikerül megvédeni az intézményt, és elérni, "soha többet ne érhesse a 2007-eshez hasonló támadás".

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com