Cserháti Péter: a kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 szakrendelő fejlesztésére

A kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 közép-magyarországi szakrendelő fejlesztésére, az önkormányzatok tízszázalékos hozzájárulása mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa kedden Vecsésen.Cserháti Péter a vecsési szakorvosi rendelő előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Egészséges Budapest Program a főváros és Pest megye kórházainak és szakrendelőinek a fejlesztését is jelenti. Hozzátette, hogy csak a helyi szakorvosi ellátás tudja nagymértékben tehermentesíteni a nagyobb kórházakat.

   
A miniszteri biztos kitért arra, hogy Budapest és Pest megye keleti és nyugati része között jelentős demográfiai, halálozási és megbetegedési különbségek vannak, amelyek enyhítéséhez nélkülözhetetlen a szakrendelők működése. Cserháti Péter beszélt arról, hogy miközben a járóbeteg-ellátás 42 százaléka Pest megyében folyik, a forrásoknak csak 9 százaléka érkezik a régióba, mivel Közép-Magyarországot az uniós támogatási rendszer Budapesttel együtt fejlett térségként kezeli.
    

Ezért kellett a kormánynak az Egészséges Budapest Program keretében külön forrásokat előteremtenie a régió egészségügyi fejlesztéseinek támogatására - fűzte hozzá. Szlahó Csaba (Fidesz-KDNP), Vecsés polgármestere a Vecsési Egészségügyi Szolgálat rendelőintézetét érintő egészségügyi fejlesztésekről elmondta, hogy a 293 millió forintos támogatáshoz a város önkormányzata 25 millió forint önerőt biztosított, a beruházás érdemi része 2018-ban és 2019-ben valósul meg.
   

Hozzátette, hogy három kiemelt területen - radiológia és mammográfia, kardiológia, egynapos sebészet - javul a rendelések hatékonysága, a vecsési betegek a járóbeteg-ellátás legmodernebb eszközeivel találkozhatnak majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com