Csíkszeredára kerültek a gyermekmentő szolgálat által adományozott kórházi ágyak

Csíkszeredára kerültek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) által adományozott kórházi ágyak - mondta Edvi Péter, az NGYSZ elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

gyermekmentő szolgálat

Edvi Pétert azzal kapcsolatban kérdezte az M1, hogy az NGYSZ kórházaknak, könyvtáraknak és kultúrházaknak adományozott számítógépeket és egy kórháznak ágyakat is Erdélyben.

A szolgálat elnöke közölte, hogy a kórházi ágyak (amelyek Németországból származnak) az átépítés alatt álló csíkszeredai kórházba kerültek. Berendezik velük az intenzív osztályt, de jutott belőlük a gyerekosztályra és a belgyógyászati osztályra is.

Edvi Péter elmondta: huszonötödik éve járnak Erdélybe, ezért tudják, hogy hol mire van szükség, ennek megfelelően osztják szét az adományokat. Hozzátette: elsősorban Székelyföldre és azon túl, Bákó megyébe, a csángókhoz mennek, ezt a területet tudják átfogni, az ott élő több mint félmillió embernek tudnak segíteni.

Az NGYSZ rendszeres szűrővizsgálatokat is végez Erdélyben, ezzel kapcsolatban Edvi Péter hangsúlyozta: 65 önkéntes orvosuk van, közülük legutóbb 43-an vettek részt a kezdeményezésben.

A szervezet elnöke kiemelte: szívesen járnak Erdélybe, és azt tapasztalják, hogy szeretik őket. Ottani kollégáikkal mindig együttműködnek, és ha előfordul, hogy szükségük van a kórházi háttérre, a helyi orvosok segítenek nekik - mondta.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com