DK: hol van a lélegeztetőgép-kapacitás felső határa?

A Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól arra, hogy hol van a lélegeztetőgép-kapacitás felső határa.A DK szóvivője hétfői, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány korábban "kampánycéllal" vásárolt százmilliárdokért lélegeztetőgépeket, "méghozzá abban a biztos tudatban", hogy szakemberek híján az egészségügy ezeknek csak a töredékét tudja majd használni.

    
Barkóczi Balázs szerint a kabinet arról azonban mindig mást mond, hogy hány ilyen eszköz működtetéséhez van elég szakember. Amikor pár százan voltak lélegeztetőgépen, akkor a kormány illetékesei azt mondták, hogy egy időben akár ezer embert is lélegeztetni tudnak; amikor a lélegeztetőgépen lévők száma meghaladta a kilencszázat, akkor arról beszéltek, hogy a kapacitás 1400 ember, most, amikor 1340-en vannak lélegeztetőgépen, ugyanezek az illetékesek azt mondják, hogy kétezer embert is tudnának egyszerre lélegeztetni - mutatott rá a szóvivő.
   

A DK arra is kíváncsi, hogy ha valóban kétezer fő a kapacitás, akkor miért beszélnek az orvosok és a Magyar Orvosi Kamara is arról, hogy sokszor dönteni kell, két beteg közül ki kerüljön lélegeztetőgépre - tette hozzá Barkóczi Balázs.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com