Egyedülálló sürgősségi képzést indított a Honvédkórház

Országosan egyedülálló sürgősségi képzést indított szakdolgozóknak az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház és az Országos Mentőszolgálat - mondta Wikonkál Norbert Miklós, az ÉPC-Honvédkórház főigazgatója szerdán az MTI-nek.A főigazgató közölte, az ingyenes képzés célja a sürgősségi betegellátásban részt vevő kollégák jobb együttműködése. Bekapcsolódnak a sürgősségi orvostan kollégái, ápolók, orvosok, radiológusok, intenzív osztályos kollégák, sebészek is - tette hozzá.

"Nagyon más szakmák, mégis nagyon komplex közös munkára van szükség, hiszen ha beérkezik a kórházba egy politraumatizált beteg, például egy súlyos autóbaleset sérültje, akkor mindenkinek ott kell állnia a műtőasztal mellett.

Ha az együttműködés nem működik jól, az a páciens életébe is kerülhet" - mondta, kiemelve: a kollégák maguk kérték, hogy induljon szimulációs képzés, ahol ezt az együttműködést gyakorolhatják.

A képzés alulról építkező kezdeményezésként indult 2017-ben, a mostani már a harmadik alkalom - folytatta a főigazgató, megjegyezve: a kollégák aktívak voltak, maguk dolgozták ki a kurzusok tematikáját.

Wikonkál Norbert Miklós hangsúlyozta: az ÉPC-Honvédkórház nemcsak a közép-magyarországi régióban, hanem országosan is az egyik legnagyobb sürgősségi és traumacentrum, ezért is fontos, hogy a dolgozók folyamatosan képezzék magukat.

Úgy fogalmazott: "szimulációs körülmények között nem akkora a nyomás, mint éles helyzetben, oldottabb a hangulat, így van lehetőség átbeszélni a konfliktusokat. Jó látni, milyen csapatok kovácsolódnak össze". A főigazgató fontosnak nevezte, hogy a képzésbe a mentőszolgálat is bekapcsolódott, 43 résztvevővel. Közölte: az elméleti oktatáson 332-en vettek részt, a gyakorlati részre pedig 192-en jelentkeztek.

A főigazgató elmondta: terveik szerint a jövőben is folytatják a kezdeményezést, és ha van igény, más intézmények dolgozói is csatlakozhatnak. Erőss Attila, a képzés vezetője, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály főorvosa az MTI-nek azt mondta: a Honvédkórház hármas szintű traumacentrum, ahová a legsúlyosabb, kombinált eseteket hozzák.

"A betegeket egy orvosokból, ápolókból, adminisztrátorokból és betegszállítókból álló 10-12 tagú csapat fogadja. Olyan kollégákról van szó, akik amúgy a napjaikat nem együtt töltik" - magyarázta. Hozzátette: a különböző osztályokon dolgozó szakemberek akkor tudnak csapatként jól együttműködni, ha csapatként is gyakorolnak.

Közölte: a szimulációs gyakorlaton "fantomokat" hoz a mentőszolgálat, sérüléseket szimulálnak, és azt várják a csapattól, hogy találják meg a sérülést, oldják meg a problémát. Ebben a szituációban felszínre kerülnek azok a nehézségek, amelyek egy ilyen sokszereplős csapatban előfordulhatnak, például kommunikációs félreértések vagy a feladatok sorrendjének meghatározása - fűzte hozzá a főorvos.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com