Egynapos sebészeti egység épült 2,7 milliárd forintból Kecskeméten

Egynapos sebészeti ellátást nyújtó egység épült bruttó 2,7 milliárd forint európai uniós támogatásból a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti, Nyíri úti telephelyén - közölte az intézmény az MTI-vel.Az Országos Kórházi Főigazgatóság által megvalósított fejlesztés keretében kétszintes, csaknem háromezer négyzetméter alapterületű épületet emeltek, ahol sebészeti, szemészeti, kézsebészeti, ortopédiai, traumatológiai és egyéb szakirányú műtétek végezhetők el. A szakmai, infrastrukturális és eszközfejlesztések eredményeképpen lerövidülhet a kórházban eltöltött idő - tették hozzá.
    

Az új épületben három műtő, tizenkilenc betegszoba 36 ággyal, valamint számos kiszolgáló helyiség létesült, amelyek kiváltják az ideiglenesen a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórházában működő egynapos sebészetet. A beruházáshoz közmű-, kert-, parkoló-, út- és járdaépítés is kapcsolódott - írták. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház közleménye szerint az egynapos sebészeti részlegek országos hálózatában csaknem 11 milliárd forintos fejlesztés történik az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében. A projekt részeként 17 fekvőbeteg-ellátó intézmény 19 helyszínén önálló, egynapos sebészeti részlegeket alakítanak ki 15 helyszínen kivitelezéssel, 18 helyszínen eszközbeszerzéssel - tudatta az intézmény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com