Egyre nagyobb teret nyer az egészségtudatosság a szakértők szerint

Magyarországon évek óta egyre nagyobb teret nyer az egészségtudatosság, ezzel együtt a magánszolgáltatások iránti kereslet is jelentősen emelkedik  - mondták az OTP Egészségpénztár hétfői sajtórendezvényének szakértői.Kovács Tamás Attila ügyvezető igazgató közölte, hogy pénztártagjaik száma az idén ugrásszerűen nőtt, már meghaladja a 350 ezret. A július végéig érkezett több mint 11 milliárd forint befizetés pedig csaknem 30 százalékkal magasabb 2022 azonos időszakához képest. Tapasztalataik alapján a szülészeti, nőgyógyászati, bőrgyógyászati és fogászati szolgáltatások a legnépszerűbbek ügyfeleik körében.
    

Az OTP Egészségpénztár vezetője szerint a forgalom élénkülése nem magyarázható az inflációval, hiszen nőtt az orvos-beteg találkozók száma is. Várakozásuk szerint a növekedés nem áll meg, üteme 2024-ben akár az ideinél is magasabb lehet. A Budai Egészségközpont vezérigazgatója szintén úgy véli, hogy a magánegészségügy forgalomnövekedése nem az inflációval, hanem az öngondoskodás térnyerésével függ össze. Csernavölgyi István szerint egyre többen veszik igénybe mind a járó-, mind a fekvőbeteg-ellátási szolgáltatásokat, emelkednek a befizetések, és a növekedés állandósulni látszik, az öngondoskodási rendszer életképes.
    

Álláspontja szerint a finanszírozási megoldásokat új területekre kell kiterjeszteni, az állami egyészségüggyel pedig az ellátás minden szintjén konstruktív együttműködésre van szükség, a magánszolgáltatók hiánypótló szerepet tölthetnek be az egészségügyi rendszerben. Straub Fanni, a foglaljorvost.hu ügyvezető igazgatója szerint a piac bővülésével együtt az innováció is fölgyorsult, a szolgáltatások színvonala évek óta látványosan fejlődik.


Az ügyfelek ugyanakkor ezen a területen ugyancsak érzékenyek a költségekre, ezért az egészségügyben is felértékelődnek az árfigyelő és összehasonlító oldalak - emelte ki. Tapasztalatai szerint az érdeklődők számára fontos szempont egyebek között a szolgáltatók felszereltsége. Komoly figyelmet fordítanak az értékelésekre is, választásukat mások visszajelzései egyre inkább befolyásolják.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com