Emléktáblát avattak a Magyar Urológusok Társasága fennállásának 100. évfordulója alkalmából Budapesten

Emléktáblát avattak a Magyar Urológusok Társasága fennállásának 100. évfordulója alkalmából Budapesten a Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézetben.Ez alkalomból Majoros Attila, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának egyetemi docense, a Magyar Urológusok Társasága vezetőségi tagja hangsúlyozta: ezen emléktábla avatása azt is jelenti, hogy keressük a gyökereinket és tisztelettel emlékezünk nemes elődjeinkre, akik száz évvel ezelőtt megalakították a Magyar Urológusok Társaságát.

Felidézte, hogy a társaság 1925.

február 16-án Illyés Géza professzor vezetésével jött létre. A szervezet biztosította a szakterület összefogását, koordinációját és a strukturált urológiai képzés kialakítását.

Mindez lehetővé tette, hogy most, 100 év elmúltával, sok urológusgenerációt követően is készen álljanak az urológusok a tudásukat átadni a jövő nemzedékének. Hangsúlyozta: az oktatás az a tevékenység, amely leginkább hidat képez a múlt, a jelen és a jövő között.

Úgy folytatta: a Péterfy Sándor utcai kórház urológiai osztálya mind történetét, mind szakmaiságát tekintve a hazai urológiai betegellátás kiemelt intézménye, amely az egyik legnagyobb hagyománnyal bír. A fiatal urológus generációk oktatásának, továbbképzésének megreformálásában vezető szerepe volt Buzogány István főorvosnak, akinek vezetésével országosan szervezett és strukturált szakorvosképzés jött létre - mondta.

Kökény Zoltán, az intézmény főigazgatója arról szólt, hogy a márványtábla avatásával tisztelegni kívánnak a magyar urológia egy évszázados szakmai múltja előtt, hangsúlyozva azt a meghatározó szerepet, amelyet a kórház a fővárosi és regionális betegellátásban betölt.

Felidézte, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház története több mint 175 évre nyúlik vissza és 1898-tól már szervezett urológiai ellátás folyt az intézményben. A márványtábla emléket állít mindazon elődöknek, akik tudásukkal és elhivatottságukkal hozzájárultak a magyar urológia szakmai rangjának emeléséhez.

Az ünnepség végén Kökény Zoltán, Majoros Attila és Beöthe Tamás fekvőbeteg-ellátásért felelős orvosigazgató-helyettes, az urológiai osztály osztályvezető főorvosa leleplezte a márványtáblát, Madarassy István Kossuth-díjas ötvös- és szobrászművész alkotását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják a MASZK 2.0 kutatás keretében az influenza terjedését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezette Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kommunikációs partnere hétfőn az MTI-t.

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

http://ujhazak.com