Emmi: a fogászatok idén is megkapják az ígért támogatást

Idén havi 250 ezer forinttal több, összesen 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászati alap- vagy szakellátást működtető szolgáltatók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.A közleményben az írták: a támogatás összege országosan több mint 9,5 milliárd forintos pluszt jelent a fogászati ellátásban, a fogorvosok idén is számíthatnak a megígért pluszforrásra. A tárca hangsúlyozta, hogy kiemelt célként kezelik a fogászati ellátás finanszírozásának folyamatos javítását. Ennek érdekében a közfinanszírozott fogorvosi alap- és szakellátó szolgáltatók egyszeri kiegészítő díjazásban részesültek 2019. decemberben - idézték fel.

    
A heti 30 órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések egyszeri 1,5 millió forintos támogatást kaptak, alacsonyabb rendelési idő esetén időarányosan csökkentett díjat állapítottak meg. Hozzátették: az egyszeri, mintegy 4,5 milliárd forintos kiegészítő támogatásból 2291 alapellátási és szakellátási szolgáltató 3388 szervezeti egysége részesült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com