Emmi: a hónap végéig pályázhatnak letelepedési támogatásra a háziorvosok

Október végéig pályázhatnak letelepedési támogatásra azok a háziorvosok, akik vállalják, hogy legalább 4 évig tartósan betöltetlen háziorvosi körzetben dolgoznak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szombaton az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az Emmi kezdeményezésére elfogadott kormányrendelet nyomán az Országos Alapellátási Intézet javaslata alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) augusztus elsejével írta ki a pályázatot, amelynek célja, hogy a legalább 12 hónapja betöltetlen körzetekben ösztönözze az orvosok letelepedését. A pályázók 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak.

orvosok1A pályázati feltételek elérhetők az OEP honlapján. Az 500 millió forintnyi keretösszeg lehetőséget biztosít a háziorvosi tevékenység végzéséhez szükséges munkakörülmények javításához - húzta alá az Emmi. A közleményben kiemelték: az Emmi egészségügyi államtitkársága "nagy hangsúlyt fektet az alapellátás erősítésére, ezen belül is az emberi erőforrás utánpótlásának biztosítására és a kapuőri szerep támogatására". Az alapellátás fejlesztéséhez 2014-ben több mint 10 milliárd forint plusztámogatást biztosít a kormány, amelynek részét képezi a jelenlegi pályázati összeg - tették hozzá.
forrás:MTI

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com