Felmérés: sok embernek gondot okoz az orvosi információk értelmezése, értékelése

A magyar lakosság 43 százalékának nehézséget okoz az orvosi információk értelmezése, értékelése - derült ki egy most publikált kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön ismertették Budapesten.

Kun Eszter, a felmérést végző Szinapszis piackutató kft. kutatási igazgatója elmondta, a betegek tájékozódásával, tájékozottságával, a kapott egészségügyi információk megértésével foglalkozó felmérés három területet érintett: az egészségügyi rendszert, a megelőzést és az egészségfejlesztést.

egeszsegugy

A kutatás nem a "tényismeret" szintjét vizsgálta, hanem e területek információfeldolgozási szintjét, illetve az ezekhez kapcsolódó készségeket, képességeket. Magyarországon az összes index esetében rendkívül alacsony arányban értek el a megkérdezettek kiváló szintet - ismertette.

Az ezer ember megkérdezésével idén május-júniusban végzett reprezentatív felmérés eredménye szerint a magyar átlagos összesített úgynevezett egészségtudatossági index a problémás kategóriába esik, de nemzetközi szinten is komoly problémák mutatkoznak - ismertette a szakember.

Hozzátette, hogy a legtöbb vizsgált országban - így Magyarországon is - e tekintetben kettészakad a társadalom: egy elfogadhatóan vagy akár kiválóan eligazodó, aktívan tájékozódó rétegre, és az egészségtudatosság szempontjából komoly kihívásokkal küszködő lemaradókra.

A kutató felhívta a figyelmet arra: Magyarországon az összes index esetében rendkívül alacsony arányban értek el a megkérdezettek kiváló szintet, míg a nem megfelelő pontszámot elérők aránya az egyik legmagasabb a nemzetközi összehasonlításban. Továbbá Magyarországon a krónikus betegségekben szenvedők átlagos pontszáma szignifikánsan elmaradt a társadalom egészétől. Ez azt jelenti, hogy éppen azok vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, akik számára létszükséglet lenne az egészségügyi információk megértése és azok felhasználása.

Az eredményeket ismertetve Kun Eszter elmondta, a magyar lakosság 43 százalékának nehézséget okoz az orvosi információk értelmezése, értékelése, 47 százaléka megértette ugyan a megelőzés fontosságát, de az már nehézséget okoz, hogy ezért a megfelelő lépéseket megtegye. A magyar társadalom 45 százaléka pedig nem képes saját magára vonatkoztatni a megszerzett információkat.

Az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos tudatossági index szerint az emberek 49 százalékának nehézséget jelent megítélni, hogy a médiából szerzett információk megbízhatóak-e, de hasonló azok aránya (47 százalék), akik nem tudják megítélni, mikor lehet szükség második szakvéleményre egy másik orvostól.

Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos tudatossági index azt mutatta, hogy például a megkérdezettek 42 százaléka nem tudja megérteni az élelmiszerek csomagolásán olvasható információkat.

Kun Eszter elmondta azt is, a társadalom egy része nagyon kiszolgáltatott, ők komoly nehézségekkel küzdenek és limitált egészségtudatossággal rendelkeznek. Az adatokból kitűnik, hogy több mint 80 százalékuknak komoly nehézséget jelent az egészséggel kapcsolatos információk megtalálása, több mint 60 százalékuknak nehézséget okoz a megszerzett információ megértése, a többségük (90 százalék) képtelen értékelni, feldolgozni az egészséggel kapcsolatos információkat és 70 százalékuk alkalmazni, felhasználni azokat.

Közöttük felülreprezentáltak a nyugdíjasok, a tartósan rokkantak, az elváltak vagy özvegyek, az alacsony képzettségűek és az anyagilag nehéz helyzetben lévők. Negyven százalékuknak nehézséget okoz gyógyszerköltségeik fedezése, negyedüknek pedig még az is probléma, hogy eljusson az orvosához.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete támogatásával készült kutatás a Maastrichti Egyetem által szervezett nemzetközi kutatássorozat módszertanát követte, a részt vevő országok között volt Ausztria, Bulgária, Görögország, Írország, Hollandia, Lengyelország, Németország és Spanyolország.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com