Félmilliárd forintból újult meg a hatvani kórház radiológiai osztálya

Mintegy 500 millió forintos beruházással megújult a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet radiológiai osztálya, a képalkotó diagnosztikai egységet csütörtökön avatta fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára.

askZombor Gábor azt mondta, hogy a kórházban zajló, illetve lezárult, több mint négymilliárd forintból megvalósuló nyolc projekt nemcsak stabilizálja az intézmény helyzetét, hanem a térség egyik vezető kórházává teszi. A korai diagnosztika kiemelt területe az egészségügyi ellátórendszernek - hangsúlyozta az államtitkár.

Kitért arra: hamarosan megjelenik az a kormányrendelet, amely előírja, hogy daganatgyanú esetén két héten belül időpontot kell kapnia a betegnek a magasszintű képalkotó diagnosztikai vizsgálatra.

Zombor Gábor arról is beszélt, hogy a kórház működési stabilitásának biztosítása érdekében az állam kifizeti az intézmény 930 millió forintnyi lejárt adósságállományát.

Az államtitkár közlése szerint a korai daganatos diagnosztikában megfogalmazott célok elérését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is segíti. A tárca több mint 9 milliárd forintos pályázati forrásának köszönhetően ugyanis le tudják cserélni a CT és MR berendezések döntő részét. Ezzel a magas technológiai színvonalú eszközök átlagéletkora az európai szintre süllyed.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője felidézte: 1967, a kórház megépítése óta nem zajlottak ekkora fejlesztések az intézményben.

Hangsúlyozta: az egészségügy nem profit-, hanem szolgáltatásorientált ágazat. "Ez a beruházás is bizonyítja, hogy Magyarországon is létezik modern egészségügy” – tette hozzá.

Stankovics Éva, a kórház főigazgatója elmondta, az uniós támogatással megvalósuló 2,7 milliárdos fejlesztés első lépése a radiológiai osztály felújítása, egy hónap múlva a sürgősségi osztályt avatják fel. A teljes beruházás szeptemberre készül el.

A kórház ellátási körzetébe több mint 200 ezer ember tartozik a hatvani és az aszódi térségben.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com