Felújított orvosi rendelőt adtak át Kaposszekcsőn

Felújított orvosi rendelőt és védőnői szolgálati helyiséget adtak át szombaton a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az épületet a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 59 millió forintos támogatásával korszerűsítették.Az átadáson Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a dombóvári választókerület fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a kormány az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított az oktatási és egészségügyi intézményekre, kórházakra, háziorvosi, fogorvosi rendelőkre egyaránt.

    
A választókerület számos településén újultak meg háziorvosi, védőnői szobák, fogorvosi rendelők, Kaposszekcsőn emellett a községházát, az iskolát, az óvodát is felújították, valamint új sportcsarnok épült - tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy az utóbbi időszakban alapvetően megváltozott a pályáztatással kapcsolatos gondolkodás: a pályázati folyamat részesei közösen fogalmazzák meg a célokat azért, hogy minél több településre jussanak fejlesztések.


Ha forráshiány miatt el kell utasítani egy-egy pályázatot, a döntéshozók keresik a lehetőséget arra, hogy a projekt egy másik pályázati kiíráson nyertes legyen. Talán ezt érzik a Tolna megyei önkormányzatok is, hiszen nincs olyan település, ahová ne jutott volna valamilyen fejlesztési forrás - jegyezte meg. Csapó Gyuláné, az 1528 lakosú település független polgármestere elmondta: a 81 millió forintos projekt keretében a kaposszekcsői épület mellett a nyolcszáz lakosú Csikóstőttős orvosi rendelőjét is korszerűsítették. A két község a 230 lakost számláló Jágónakkal együtt alkot egy háziorvosi körzetet.
    

A tavaly júliusban elkezdett munka során a 200 négyzetméteres kaposszekcsői ingatlant teljeskörűen felújították, új villamoshálózatot, fűtési rendszert építettek ki, kicserélték a nyílászárókat, a bútorzatot, és orvosi eszközöket vásároltak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com