Folyamatosan szállítják a fővárosi idősotthonokba a vakcinát

Újabb hatvankét önkormányzati, egyházi és magánfenntartású idősotthonba szállított mintegy 4 ezer adag, a koronavírus elleni harmadik oltás beadásához szükséges vakcinát szerdán Budapest Főváros Kormányhivatala.Sára Botond kormánymegbízott hangsúlyozta: augusztus 1. óta folyamatos a harmadik oltások felvétele; a mintegy 200 fővárosi idősotthon jelentős részébe már eljuttatták az oltóanyagot.
    

Az intézmények többségében meg tudják oldani a vakcina beadását, azokban a kisebb létesítményekben, ahol nincs saját orvos, a kormányhivatal szervezi meg az oltást - közölte a kormánymegbízott. A mostani szállítás után a Pfizer, az AstraZeneca, a Sinopharm, a Janssen és a Moderna vakcinája érhető el - fűzte hozzá. Arról is szólt, hogy az idősotthonok lakóin kívül mindenkinek, aki elmúlt 18 éves és négy hónapnál régebben kapta meg a második adag vakcinát, rendelkezésre áll az oltás.
   

A kezdeti öt kórházi oltópont helyett, már 13 oltópontot működtetnek városszerte és a háziorvosoknál is lehet igényelni a harmadik oltás beadását. Ugyanakkor zajlik még az első és második körös oltások beadása is - tette hozzá. Sára Botond közölte: arra bíztatnak mindenkit, aki még egyáltalán nem kapott oltást, hogy igényelje a vakcinát, hiszen várható a járvány negyedik hulláma.
    

A harmadik oltás elsősorban az időseken kívül azoknak ajánlott, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek vagy akiknek az immunrendszere valamilyen okból legyengült - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com