Folytatódik a határon túli szívbeteg gyerekeket segítő program

Negyedik ütemével folytatódik a Rotary mozgalom szívfejlődési rendellenességgel született, elsősorban határon túli magyar gyermekek műtétjét lehetővé tevő Gift of Life - Ajándékozz életet programja - közölte Farkas Ákos, a Szeged Dóm Rotary Club projektért felelős tagja hétfőn.A programban megműtött negyvenedik gyerek, a kézdivásárhelyi Szőcs Hanna hazaengedése alkalmából tartott szegedi sajtótájékoztatón Farkas Ákos elmondta, a beavatkozások a pandémia miatt mintegy másfél évig szüneteltek, a járványhelyzet azonban lehetővé tette újraindításukat.
   

A nemzetközi Rotary mozgalom és az 55 hazai klub összefogásának köszönhetően a program negyedik ütemére - melyet a Szeged Dóm Rotary Club koordinál - eddig 117 ezer amerikai dollár (mintegy 35 millió forint) gyűlt össze. A következő időszakban ebből és a még érkező támogatásokból Szegeden 15-20 beavatkozást végeznek majd el, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, Budapesten pedig öt-tíz kárpátaljai gyermek műtétjét tervezik.
    

Katona Márta, a Szegedi Tudományegyetem gyermekgyógyászati klinikájának professzora elmondta, a nyolcéves Szőcs Hannánál egy olyan erdélyi kardiológus fedezte fel a szívfejlődési rendellenességet, aki korábban részt vett egy Szegeden, határon túli orvosok számára rendezett továbbképzésen. A kislánynál elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy két eltérés is található a szívében, melyek operációját egyszerre nem lehet elvégezni. Tavaly, év elején a szíve két pitvara közötti sövényen található nyílást szüntették meg, majd most egy nyitva maradt ér elzárását is elvégezték egy katéteres műtéttel - mondta az egyetemi tanár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com