Folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program

Április végétől folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program, amely a csontritkulás korai felismerésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet - közölte a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Takács István azt mondta, Magyarországon a csontritkulás 800 ezer embert érint. Évente 17 ezer csípőtáji törést, mintegy húszezer csuklótörést és ötezer gerinctörést regisztrálnak. A combnyaktáji törést szenvedő betegek egyharmada nem éri meg a következő év végét, a túlélők kétharmada pedig nem tud segítség nélkül járni - tette hozzá a betegség jelentőségét hangsúlyozva.

    
A tavaly ősszel indított program első fázisának eredményeiről beszámolva Takács István elmondta, kétezer ember töltötte ki a kockázatfelmérő kérdőívet arról, hogy a kitöltőnek a következő tíz évben mennyi esélye van valamilyen csonttörésre. A kérdőívet kitöltők között 423 embernél már meglévő törést találtak, és összesen több mint 1200 közepes és magas törési rizikójú beteget fedeztek fel - közölte a társaság elnöke.
    

Takács István ismertette, a betegség kialakulása nőknél 50-55, férfiaknál 65 éves korban kezdődik. A Tovább ne törj! című program április végétől június közepéig tart. Ez idő alatt országosan mintegy 60 BENU Gyógyszertárban lehet kitölteni a törési rizikót mérő tesztet. Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. igazgatósági tagja arról beszélt, idén szeretnék a szűrést még hatékonyabban végezni.


Ennek érdekében a gyógyszertár honlapján és például szórólapjain is hirdetik majd a programot, a gyógyszertári dolgozók pedig képzésen vesznek részt a kampány kezdete előtt. Online regisztrációt is biztosítanak, ahol az érdeklődők időpontot kapnak. Stegena Diana, az Amgen Kft. ügyvezetője kiemelte, minél többet beszélnek a betegségről, annál nagyobb a lehetősége, hogy az érintettek megfelelő kezeléshez jutnak. Az idei kampányba a háziorvosokat is szeretnék bevonni, mert ők azok, akik a legtöbb érintett emberrel találkoznak - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com