Főorvos: nagy az érdeklődés az 5-11 éves gyerekek oltása iránt

Nagy az érdeklődés az 5-11 éves gyermekek koronavírus elleni oltása iránt - közölte az első napok tapasztalatairól beszámolva a Budai Gyermekkórház főorvosa csütörtökön az M1 Híradóban.Madarasi Anna az első oltási napot sikeresnek nevezte, mindenki fegyelmezett volt - mondta -, és tartották az időpontokat is. Az oltás beadása után a 15 perces megfigyelés alatt senkinél nem alakult ki szövődmény - emelte ki, hozzátéve: azt még nem lehet megmondani, hogy karfájdalom, fáradékonyság, láz jelentkezik-e a gyerekeknél az oltás utáni napokban.
    

Tudatta azt is, hogy az 5-11 éves gyerekeket is előzetesen regisztrálni kell, és csak súlyos vagy akut lázas betegség esetén nem adható be a vakcina. A főorvos szerint fontos a gyerekek oltása a járvány megfékezéséért, mert sok uknál nem vagy csak alig jelentkeznek tünetek, amely alapján kiderülhetne, hogy fertőzöttek. Volt például az intézményben olyan nap, amikor a műtétre előjegyzett öt gyermekből mind az ötnek pozitív lett a PCR-tesztje - mondta Madarasi Anna.
    

A műsorban emlékeztettek: kedd hajnalban megérkezett az 5-11 éves gyermekek oltására alkalmas Pfizer-vakcinaszállítmány, így szerdán országszerte elkezdődhetett az ő oltásuk is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com