Fülfájós, 7 éves kisfiút pofozott fel a doktornő a csepeli rendelőben

Egy csepeli rendelőben lévő doktornő megalázta és felpofozta a hozzá bevitt 7 éves kisfiút. A gyereket fülfájás miatt vitte be a nagymama a rendelőbe, az orvost az eset után elbocsátották. – számolt be róla a Bors.

A kis Danikát két hete kellett bevinni a csepeli Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat fül-orr-gégészeti részlegére. A nagymamát elkísérte a család egyik barátja, Edina is.

A kisfiúval sokat kellett várni, de végül behívták őket a rendelőbe.

 

"Danikának már nagyon fájt a füle, így valahol érthető módon hisztizni és sírni kezdett. A doktornő elővett egy vizsgálóeszközt, hogy megnézze a fülét, de ettől a kisfiú megijedt, és még inkább rázendített" – mesélte a történteket a lapnak Edina. idézi fel a Borsnak a család barátja, Edina.

"Próbáltuk nyugtatni, de időközben a doktornő is hisztis lett, mert így nem tudta megnézni a gyereket. Ezt még elfogadtuk volna, de a bicskanyitogató stílusát már nem". – tette hozzá.



A kisfiúnak a doktornő szó szerint a következőket mondta: „nem vagy magadnál, hogy nem válaszolsz, degenerált vagy?”.
A család barátja szerint ezután a doktornő ki akarta küldeni őket, holott a jelenlétük nélkül meg sem vizsgálhatta volna a gyereket.



"Ezt követően megrángatta Danika jobb karját, megfogta az állát, és egy pici pofont is adott neki. Rettentően felháborodtunk, rendőrségi feljelentést és panaszt is tettünk" – mondta el a nő a felháborító esetet. A gyereket végül egy másik helyre vitték, ott derült ki, hogy középfülgyulladása van.

A család azóta megtudta, hogy a doktornőt az eset után az intézmény elküldte és már nem dolgozik a rendelőben.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com