Generációkutató: a 70 év felettiek szerint a félelemmel teli dolgok túlélhetők

Nehéz megértetni az otthonmaradás fontosságát a 70 év felettiekkel, mivel tapasztalataik szerint a félelemmel teli dolgok túlélhetők - mondta Steigervald Krisztián generációkutató kedden az M1 aktuális csatornán.Magyarázata szerint az 1945 előtt születettek azzal érvelnek, hogy túlélték a háború borzalmait, a nélkülözést, bezártságot, az 1946-1964 között születettek pedig a beszolgáltatások, a hidegháború idején, eseményeinek hatása alatt nőttek fel. Ez a generáció most olyan szituációba került, ahol az ellenség nem látható, ahol a hétköznapokban "nem lőnek vagy bombáznak", mégis azt kérik tőlük, hogy maradjanak otthon - mutatott rá Steigervald Krisztián.

    
A generáció másik jellemzője, hogy erősen feladatorientált, nem támaszkodik a fiatalabbakra, a gyerekeire, ami szintén nehezíti a kialakult helyzetet - fűzte hozzá. Közlése szerint Magyarországon a 65 év felettiek mintegy harmada egyedül él, vagyis több mint 600 ezer ember szociális, társas kapcsolatai jobbára a napi ügyintézésre korlátozódnak. A többi korosztállyal ellentétben a 65 év felettiek közül sokan nem tudnak az online térben sem kikapcsolódni - jegyezte meg Steigervald Krisztián.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com