Gyöngyösön is sorra veszik fel az oltást az akcióhéten

A gyöngyösi Bugát Pál Kórház és Rendelőintézetben is többen felvették a koronavírus elleni védőoltást az akcióhét első napjaiban.A kormány Facebook-oldalán kedden tett közzé egy videót a gyöngyösi kórházban tapasztaltakról. "A két nagyfiam keresztülment rajta. Ők fiatalok: 30, 45 évesek, nagyon elkapták. Egyikük kórházba is került. Nem voltak beoltva" - olvasható az egyik megszólaló érve.
    

Weisz Péter, az intézmény főigazgatója azt mondta: sokan érkeznek első oltásra, de talán még többen harmadik oltásra, hiszen már sokan megkapták. "Mi annak örülünk, ha jönnek, akár elsőre, akár harmadikra" - jelentette ki, hangsúlyozva: "az oltás a megoldás". A videóban egy férfi elmondta: ő a harmadik oltásra jelentkezett. Viszonylag gyors és fájdalommentes volt - utalt tapasztalataira, és azzal érvelt, hogy az ünnepeket a családjával akarja tölteni, és hogy egymást ne betegítsék meg, úgy gondolta, jobb, ha beoltatja magát.
    

Egy fiatal nő arról számolt be, őt az édesapja - aki már megkapta a harmadik oltást is - vette rá, hogy oltassa be magát. Megjegyezte, legfőképpen családja, kisfia miatt gondolta úgy, ez a legjobb döntés. Egy másik fiatal férfi azt mondta, bár őt a munkáltatója vette rá az oltásra, már ő is úgy látja, szükséges a védőoltás. Elmondta, hogy egy ismerőse is rövid időn belül meghalt a koronavírus következtében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com