Háziorvos: fontos az antigéngyorsteszt a háziorvosoknál

A koronavírus-járvány elleni küzdelem, a fertőzöttek kiszűrése szempontjából fontosnak nevezte a háziorvosi praxisok ellátását antigéngyorstesztekkel a pécsi kollegiális vezető háziorvos.Princz János hétfőn a baranyai megyeszékhelyen újságíróknak nyilatkozva azt mondta: ha a rendelőbe érkező páciensnek ismert légzőszervi betegsége van vagy más betegség mellett felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, lehetőség van a tesztelésre.
    

A negatív eredményt mutató gyorsteszttel ugyanakkor még nem zárható ki százszázalékosan a fertőzöttség, több betegnél előfordult, hogy a gyorsteszt után elvégzett PCR-teszt pozitív lett - jegyezte meg. A háziorvos kiemelte: a Mázsaház utcában lévő rendelőjébe hétfőn 120 teszt érkezett, amely bőségesen elegendő, tekintettel arra, hogy még a tavasszal kapott tesztek egy része is rendelkezésére áll.
    

A teszteléshez a páciens orrgaratából vesznek mintát, amely egy speciális folyadékba, a folyadék pedig a tesztre kerül, így kimutatható a koronavírus antigénje, ha jelen van - közölte a háziorvos, hozzátéve: az eljárás legfeljebb öt percet vesz igénybe. Princz János felhívta a figyelmet arra, hogy a tesztelés nem elsődlegesen a háziorvosi rendelőkben zajlik, aki a Covid tüneteit észleli magán, telefonon hívja a háziorvosát, a teszt miatt ne menjen a rendelőkbe, mert megfertőzhet másokat, köztük idős, krónikus betegeket is.
   

"Nem szeretnénk ide hozni a potenciális koronavírus-betegeket, erre megvannak a stabil mintavételi pontok és ha valaki nem tud oda eljutni, őt a mentők az otthonában tesztelik" - mutatott rá. A háziorvos szólt arról, hogy praxisához 1400-an tartoznak, több koronavírusos betege van és a számuk nő. "Az elmúlt héten néhány esettel több volt az azt megelőzőnél, felfutó ágban vagyunk, úgy látom, de még nem olyan erős a járvány, nem tartunk ott, ahol a tavaszi időszakban" - fogalmazott Princz János.
    

A háziorvos nemcsak a koronavírus elleni, hanem az influenza elleni védőoltást is a lakosság figyelmébe ajánlotta. Nagyon nehéz az influenza- és a koronavírus okozta tünetek "elkülönítése" és nagyon súlyos állapotba kerülhet, aki egyidejűleg mind a két kórokozóval megfertőződik - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com