Horváth Ildikó: a kormány köszöni az egészségügyben dolgozók odaadó munkáját

A kormány köszönetet mond az egészségügyben dolgozók odaadással végzett munkájáért, szakmai felkészültségükért, amivel a pandémia minden egyes percében az embereket szolgálták - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön a budapesti Szent Margit Kórházban.Horváth Ildikó azon az ünnepségen mondott beszédet, melyen a 8 éve újra önállóvá vált 124 éves kórház dolgozóinak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását köszönték meg egy komolyzenei koncerttel.

    
Az egészségügyért felelős államtitkár Kásler Miklós miniszter nevében is háláját fejezte ki a kórházban dolgozók megfeszített munkájáért. Horváth Ildikó emlékeztetett arra, a Szent Margit Kórház átvészelt már háborút, az 1956-os harcokat, a sérültek ellátását, és a romokból mindig újjáépült. Az államtitkár szerint a járvány után a kórház most is megújulva és megerősödve tud majd továbblépni.
    

Azt hangoztatta, hogy a magyar kormány részéről a kórházban folyó munkát ahogy eddig is, a jövőben is igyekeznek maximálisan támogatni. Felidézte, hogy "az elmúlt évek során hatalmas összegű támogatások érkeztek a kórházba" azzal a céllal, hogy a dolgozók munkakörülményei javuljanak, a betegeket a legkorszerűbb eszközökkel tudják kezelni és gyógyítani, és hogy a betegek a lehető legnagyobb elégedettséggel mehessenek haza az intézményből.
    

Hozzátette, büszke az ott dolgozók munkájára, és reményét fejezte ki, hogy most már több időt tölthetnek pihenéssel, a családjuk körében. A rendezvényen főorvosi és adjunktusi kinevezéseket is bejelentettek, továbbá dolgozóknk adtak át ajándékokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com