Horváth Ildikó: a kormány nem készül kórházbezárásokra

A kormány nem készül kórházbezárásokra, a célja az, hogy jobbá tegye a betegek és az egészségügyi dolgozók körülményeit - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Horváth Ildikó azt mondta, Gyurcsány Ferenc kormánya 2006-2007-ben kórházakat zárt be, ötezer egészségügyi dolgozót bocsátott el, elvett az orvosoktól egyhavi fizetést, és szétverte az országos intézetek nagy központjait is. Az ellenzék most is ezzel oldaná meg a problémákat - vélekedett az államtitkár.

   
Hozzátette, 2010 után az új kormányzat csökkenteni tudta ezeket a károkat. Utalt arra is, hogy az Egészséges Budapest Programban szerepel a mintegy egymillió ember ellátására alkalmas dél-budai szuperkórház. Fontosnak nevezte az új, korszerű intézmény megépítését. Horváth Ildikó az M1 aktuális csatornán arról beszélt: a kormány célja, hogy napról napra magasabb színvonalú legyen az egészségügyi ellátás. Ennek érdekében hozták létre az alapellátás megerősítését szolgáló Három generációval az egészségért és a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat elnevezésű programot, amelynek keretében szűrőbuszok mennek olyan településekre, ahonnan nehezebb bejutni a szűrőközpontokba.
    

A fejlesztési célok között említette, hogy az alapellátásban egyre több járóbeteg-ellátáshoz tartozó vizsgálatot lehessen elvégezni, például ultrahangos és CT-vizsgálatokat, valamint kisebb, altatás nélküli sebészeti műtéteket - tette hozzá. Az államtitkár ismertetése szerint egy éve indult el az országban a vastagbélszűrési program, amelynek köszönhetően 415 embernél diagnosztizálták a betegséget időben, akiknek kisebb beavatkozással meg lehetett menteni az életét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

Penészesek a falak és leszakadt a mennyezet a Budai Gyermekkórházban

Penészesek a falak és leszakadt a mennyezet a Budai Gyermekkórházban

Az Állami Ellátóközpont szerint viszont csak kisebb javításokat kell végezni az intézményben.

Orvoshiány miatt kell bezárni a művese állomást Szikszón

Orvoshiány miatt kell bezárni a művese állomást Szikszón

A betegek fel vannak háborodva, ugyanis így többet kell utazniuk, mert a legközelebbi állomás Miskolcon van.

Játékos és kedves szöveggel szólítják a beteg gyerekeket a Heim Pál kórházban

Játékos és kedves szöveggel szólítják a beteg gyerekeket a Heim Pál kórházban

A kórházban nagy gondot fordítanak arra, hogy oldják a stresszt a beteg gyerekekben.

Vizsgálat nélkül küldték haza az idős nőt a sürgősségiről, másnap meghalt

Vizsgálat nélkül küldték haza az idős nőt a sürgősségiről, másnap meghalt

Az asszonyt a háziorvosa küldte be vérmérgezés gyanújával a Honvédkórház sürgősségi osztályára.

http://ujhazak.com