Horváth Ildikó: a létszámstop nem vonatkozik az egészségügyi intézményekre

Az egészségügyi intézményekre nem vonatkozik a közigazgatásban elrendelt létszámstop - közölte az egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti szakmai konferencián pénteken.Horváth Ildikó a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) rendezvényén ezzel kapcsolatban azt mondta: egy félreértésről volt szó, és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója már eljuttatta azt a levelet, amelyben tisztázza, hogy ez a rendelkezés csak a közigazgatásra vonatkozik, a közszférára nem.

    
Ficzere Andrea, az MKSZ elnöke, az Uzsoki utcai Kórház főigazgatója úgy fogalmazott, "borzasztó nehéz helyzetbe" kerültek az intézmények ezzel a rendelkezéssel, de az egyeztetések után tisztázódni látszik a helyzet. Horváth Ildikó a konferencián tartott előadásában a többi között beszélt arról, hogy az uniós átlagnál nagyobb ütemben nőtt Magyarországon a születéskor várható élettartam, és közelített egymáshoz a nők és a férfiak egészségben eltöltött éveinek száma.
    

A vastagbélrákszűrési programról elmondta, fontos a szűrővizsgálatok kiterjesztése, mivel jelenleg a behívottaknak csak a 30 százaléka megy el a szűrésre. Az adatok azt mutatják - tette hozzá -, hogy több száz rákmegelőző állapotot és már rákos elváltozást tudtak kimutatni. Az államtitkár kitért arra, hogy a jövőben erőteljesebben szeretnének foglalkozni a betegelégedettség mérésével. A betegellátás minőségét javíthatják ezek a felmérések, és érdemes afelé menni, hogy ezt a kórházi mutatót érvényesíteni lehessen a finanszírozásban - jegyezte meg.
    

Jelezte, hogy folytatni fogják az alapellátás megerősítését szolgáló Három generációval az egészségért programot. Úgy fogalmazott, ez olyan hajtómotor kell, hogy legyen, amely mobilizálja a háziorvosi együttműködést egyéb szakmák képviselőivel a jobb és hatékonyabb alapellátás érdekében. Horváth Ildikó szerint a kihasználatlan kórházi kapacitások átcsoportosítása, a szakmaspecifikus centralizáció, az alap- és járóbeteg-ellátás erősítése - beleértve a praxisközösségek kiterjesztését - megoldási lehetőség lehet az ellátás minőségének és hatékonyságának javítására.


Ezen kívül szükség van az eredményalapú finanszírozás erősítésére az alapellátásban, továbbá az intézményesített és folyamatos, az adott ellátáshoz rendelt betegségkódok karbantartásra a fekvőbeteg- és a járóbeteg-ellátásban. Az államtitkár szólt arról is, folynak a tárgyalások a Magyar Orvosi Kamarával az orvosok bérének további emeléséről, és bízik abban, hogy az egyeztetések a közeljövőben lezárulnak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

Penészesek a falak és leszakadt a mennyezet a Budai Gyermekkórházban

Penészesek a falak és leszakadt a mennyezet a Budai Gyermekkórházban

Az Állami Ellátóközpont szerint viszont csak kisebb javításokat kell végezni az intézményben.

Orvoshiány miatt kell bezárni a művese állomást Szikszón

Orvoshiány miatt kell bezárni a művese állomást Szikszón

A betegek fel vannak háborodva, ugyanis így többet kell utazniuk, mert a legközelebbi állomás Miskolcon van.

Játékos és kedves szöveggel szólítják a beteg gyerekeket a Heim Pál kórházban

Játékos és kedves szöveggel szólítják a beteg gyerekeket a Heim Pál kórházban

A kórházban nagy gondot fordítanak arra, hogy oldják a stresszt a beteg gyerekekben.

Vizsgálat nélkül küldték haza az idős nőt a sürgősségiről, másnap meghalt

Vizsgálat nélkül küldték haza az idős nőt a sürgősségiről, másnap meghalt

Az asszonyt a háziorvosa küldte be vérmérgezés gyanújával a Honvédkórház sürgősségi osztályára.

http://ujhazak.com