Innovatív gyógyszergyártók: az új árverseny miatt csökkenhet a választási szabadság

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) elhibázott döntésnek tartja, hogy a megjelent új közbeszerzési eljárásban lebonyolított árverseny nyomán egyes betegcsoportokban csak egyfajta gyógyszer lehet a kötelezően választandó terápia a jövőben.Az egyesület az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, az úgynevezett tételes elszámolású innovatív gyógyszerek között a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) olyan árversenyt hirdetett meg, amelynek értelmében november 1-jétől egyes betegcsoportokban csak egy innovatív gyógyszer marad mint kötelezően választandó terápia.

    
A jövőben a tendereljárás eredményeként kialakuló ársorrendben kell majd az orvosnak a terápiákat alkalmaznia, és csak az elsőként választandó terápia hatástalansága esetén választhat más készítményt - írták. Felhívták azonban a figyelmet arra, hogy az onkológiai betegek esetében az időfaktornak kiemelkedő jelentősége lehet.
    

Véleményük szerint ez az intézkedés akár több ezer olyan beteg gyógyszeres kezelését is érintheti majd, aki súlyos betegségben szenved, ilyen az áttétes rosszindulatú bőrrák (melanoma), a tüdőrák, a prosztatarák, a vastagbéldaganatok, a súlyos időskori szemészeti kórképek, a különböző súlyos autoimmun gyulladásos betegségek vagy a ritka kórképek közé tartozó Fábry-kór.
    

Az egyesület kiemelte, hogy a korábbi, az előkészítő egyeztetések során többször kifejtett szakmai álláspontja változatlan: ez az új versenyeztetési eljárás az innovatív terápiák esetében Európában sehol másutt nem alkalmazott gyakorlat. Nem véletlenül, ugyanis rövid és hosszú távon is számos előnytelen következménnyel járhat a betegek, az orvosok és végső soron a magyar ellátórendszer egésze számára is.
    

"A tételes finanszírozású gyógyszerek közbeszerzésének tervezett módosításáról több hónapon át folytak a szakmai egyeztetések, melynek során az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete kezdetektől fogva jelezte jogi, orvosszakmai és etikai aggályait. Sajnálattal látjuk azonban, hogy a költségcsökkentés jegyében bevezetésre kerülő új eljárással kapcsolatban megfogalmazott érvek és javaslatok nem kerültek megfontolásra" - olvasható a szervezet közleményében.
    

Hozzátették, az egyeztetések során a NEAK többször is hivatkozott arra, hogy az általa felvázolt új beszerzési modell vonatkozásában bírja a hazai orvosszakma támogatását is, de az erre irányuló szakmai állásfoglalásokat az egyesületnek többszöri kérése ellenére sem volt módja megismerni. Az AIPM szerint a pénteken megjelent közbeszerzési értesítés alapján a NEAK rendkívül rövid idő alatt tervezi lebonyolítani a tendertárgyalásokat, és úgy vélik, egy ennyi kockázatot magában hordozó, igen sok beteget érintő, rendkívül nagy horderejű új gyógyszerbeszerzési eljárás kivitelezéséhez a betegek érdekében megfontoltabban kellene hozzáállni.
    

Felidézték, az egyesület többször is rámutatott arra, hogy a korábbi finanszírozási technikák is alkalmasak lennének a kitűzött célok elérésére a jelenlegi terápiás választék megőrzése mellett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com