Intézkedési terv készült a Merényi utcai pszichiátria hiányosságainak megszüntetésére

Összehangolt intézkedési tervet készített a budapesti Merényi kórház pszichiátriai osztálya zárt részlegén feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet (ESZSZK) a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) közösen - közölte az ESZSZK csütörtökön az MTI megkeresésére.

A közleményben az alapvető jogok biztosának jelentésével kapcsolatban azt írták: a pszichiátriai osztály működését érintő szervezési, szabályozási intézkedések a lehető legrövidebb időn belül megvalósíthatók, az infrastrukturális hiányosságok elhárítása a szükséges forrás biztosítása után kezdődhet meg.

eszszk-logo1

Úgy fogalmaztak, a legnagyobb kihívást azok az ombudsmani ajánlások jelentik, amelyek az ellátó személyzet létszámának növelését célozzák, hiszen az egészségügyi ágazat kritikus emberierőforrás-helyzete alól nem kivétel az ellenőrzött szervezeti egység sem.

Hozzátették: minden, a saját hatáskörükbe tartozó intézkedést megtettek és a továbbiakban is megtesznek a megfelelő orvosi és szakdolgozói létszám biztosítása érdekében, de kielégítő megoldást csak a megkezdett kormányzati intézkedések hozhatnak.

Jelezték, az ombudsmani jelentéssel kapcsolatos észrevételeit, állásfoglalását, valamint az intézkedési tervet mind az ÁEEK, mind az ESZSZK a rendelkezésre álló jogszabályi határidőn belül megküldi az alapvető jogok biztosának.

Az ESZSZK reméli, hogy a kórház és a fenntartó közös erőfeszítéseivel orvosolhatók a jelentésben kifogásolt problémák, javítva Budapest egyik legnagyobb kapacitású pszichiátriai és addiktológiai ellátó központjában a betegellátás színvonalát és a dolgozók munkakörülményeit - zárul a közlemény.

Az alapvető jogok biztosa júniusban készített jelentést az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Merényi Gusztáv Kórház telephelyén, a Pszichiátriai és Addiktológiai Centrumban tapasztalt helyzetről, majd tett ajánlásokat.

Székely László az ombudsmani hivatal honlapján olvasható jelentésében a budapesti Merényi kórház pszichiátriai osztálya zárt részlegének bezárására kérte az intézmény fenntartóját, az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi).

Az alapjogi biztos arra hívta fel a fenntartót, hogy addig is gondoskodjon az érintett pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek megfelelő ellátásáról, továbbá a centrum jogszabályi előírásoknak megfelelő ápolószemélyzeti létszámáról.

Az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel azt közölte: vizsgálja az alapvető jogok biztosának jelentését az Országos Tisztifőorvosi Hivatal bevonásával, annak lezárulta után tudnak bővebb tájékoztatást adni.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com