ITM: az alapkutatási infrastruktúrák segítik a tünetek enyhítését célzó vizsgálatokat

Az alapkutatási infrastruktúrák segítik a koronavírus-fertőzés tüneteinek enyhítését célzó vizsgálatokat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.A közleményben idézték Bódis József felsőoktatásért, szakképzésért és innovációért felelős államtitkárt: a koronavírus-járvány egyértelműen rávilágított arra, hogy az egészségiparban is kulcsfontosságúak azok a kutatási infrastruktúrák, amelyek a nemzetállamok önálló stratégiai védelmi képességeit alapozzák meg.

    
Magyarországon a 2018-ban létrejött Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (angol rövidítéssel HCEMM) alapkutatási infrastruktúrája és kutatói erőforrásai révén váltak lehetővé koronavírushoz kapcsolódó vizsgálatok - tette hozzá. Az államtitkár szerint a világjárvány új helyzet elé állította a mára tizenegy kutatócsoportból és több mint 80 tudósból álló Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ vezetőit: az alapkutatások mostani szakaszában a kutatócsoportok igyekeznek részletesen megérteni és feltárni a vírus által okozott megbetegedést, ezért sejtes és a vírust magát érintő képalkotó kísérleteket is végeznek.
    

A HCEMM is részt vett abban a Nemzeti Biztonsági Laboratóriummal közös kísérletben a Semmelweis Egyetemen, amellyel a világon elsőként a vírus nem fixált, fertőzőképes formájának részletes képét sikerült elkészíteni. A HCEMM azonban nemcsak az alapkutatáshoz szükséges kutatókat, kapcsolatokat és infrastruktúrát foglalja magában, ugyanis az itt születő eredmények ipari hasznosításuk által új termékek kifejlesztését teszik lehetővé, melyek növelik hazánk globális versenyképességét - jelezte.
    

Bódis József szerint bebizonyosodott, hogy egy világszínvonalú központ rendkívüli helyzetekben kulcsfontosságú szerepet játszhat a kutatásban, ezért szükség van olyan fiatalokra, akik a kutatói pályát választják hivatásuknak. Ehhez nagymértékben hozzájárulnak az olyan eseménysorozatok, mint a pénteken kezdődő Kutatók Éjszakája, ahol a fiatalok megismerkedhetnek a tudományos kutatás számos új eredményével, és vonzóvá válhat számukra a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com