ITM: jól vizsgázott a betegeken is tesztelt magyar lélegeztetőgép

A betegek kezelésében is sikeresnek bizonyult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával megvalósított, szabadalmaztatás alatt álló lélegeztetőgép.A minisztérium pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: a vizsgálatba bevont orvosszakértők álláspontja szerint a magyar fejlesztésű eszköz a beállított paramétereket pontosan és megbízhatóan teljesíti, a riasztási és betegbiztonsági funkciói pedig megfelelőek, így bevonhatóvá válik a lélegeztetésre szoruló betegek kezelésébe.

    
A Femtonics Kft. és a Semmelweis Egyetem kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében is hatékony, nagy teljesítményű vírusszűrővel felszerelt lélegeztetőgépet fejlesztett ki, amelynek március végére készült el az első működő prototípusa. A hazai fejlesztésű, számtalan újítást tartalmazó, nullszériában gyártott lélegeztetőgép a megfelelő dokumentáció birtokában csaknem egy hónapja üzemel a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján - közölték.
   

Tájékoztattak arról is, hogy az eszköz klinikai vizsgálati tervét kifejezetten komplex szempontrendszer szerint dolgozták ki, magába foglalva minden nemzetközi szakirodalomban megfogalmazott elvárást a légzéstámogatásra szoruló betegek sikeres kezelése érdekében. A klinikai vizsgálat négy egymásra épülő szakaszból állt.     


Az elsőben a lélegeztetőgép műszaki működését ellenőrizték 72 eltérő beállítás és tüdőmodell paraméter mellett. A másodikban a különböző riasztási eseményeket 9 helyzetben vizsgálták. A harmadik szakasz számos klinikus bevonásával a szerkezet kezelhetőségét mérte fel, vagyis megnézték, hogy egy rövid, 5 perces oktatás után megbízhatóan kezelhető-e a gép. Tizenhárom feladatot hajtottak végre az orvosok, majd nemzetközi pontrendszer alapján mondtak véleményt a gép használhatóságáról, amelyen a kifejlesztett lélegeztetőgép 90 százalék feletti értékelést kapott.     


Az utolsó szakaszban a betegellátásba is bevonták a lélegeztetőgépet. Az eszközt eszméletlen és tudatánál lévő beteg kezelésénél is alkalmazták, az automata lélegeztetés mellett a spontán légvételeket is megfelelően támogatta a berendezés. A lélegeztetés során előforduló eseményekre, például a váladék eltávolítására vagy a köhögésre hibátlanul reagált a lélegeztetőgép.
   

A rendszeresen dokumentált eredmények alapján a szerkezet végig a beállított paramétereknek megfelelően, megbízhatóan, pontosan, könnyen kezelhetően és stabilan teljesített - hangsúlyozták a közleményben. Az ITM tájékoztatása szerint a klinikai vizsgálat ezzel meghatározó mérföldkőhöz érkezett, az eredményekről készített beszámolót az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is megkapja. Az előzetes eredmények alapján megkezdődhet a felkészülés a magyar lélegeztetőgép sorozatgyártására is - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com