Januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció

Az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton is oltási akciókat tartanak a kórházi oltópontokon, valamint a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.A kormányzati portálon azt írták: az első oltási akció január 6., csütörtök és január 8., szombat között lesz. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást - jelezték.
    

Az akciónapokon továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akik már négy hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. Az oltópontokon öt vakcina - Pfizer, Sinopharm, Moderna, Janssen, AstraZeneca - közül lehet választani. Felhívták a figyelmet arra, hogy az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.
    

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettség - közölték. A kórházi és a szakrendelőkben kijelölt járásközponti oltópontokon január 6-án és 7-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 8-án, szombaton 10-18 óra között, január 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 15-én, szombaton 10-18 óra között, január 20-án és 21-én (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 22-én, szombaton 10-18 óra között, január 27-én és 28-án (csütörtökön és pénteken) 14-18 óra között, 29-én, szombaton 10-18 óra között tartják az oltási akciókat.
    

A központi oltópontok listája elérhető a koronavirus.gov.hu oldalon. Hozzátették: a háziorvosok is folytatják az oltást, januárban ők is szerveznek a rendelési időn kívüli oltási akciónapokat. A hétvégi oltásért a háziorvosok külön díjazásban is részesülnek, és Pfizer-, Sinopharm-, valamint Janssen-vakcinákat igényelhetnek a megyei oltási munkacsoportokon keresztül.
    

Azoknak, akik a háziorvosuknál szeretnék felvenni az oltást, azt javasolták, hogy helyben tájékozódjanak az ott szervezett oltási akciónapokról. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az oltást jelentősen gyorsítja, ha az oltandó magával viszi kinyomtatva, kitöltve és aláírva a hozzájáruló nyilatkozatot. Ezek letölthetők a koronavirus.gov.hu oldalról.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com