Kampányt indít az Emmi a fertőzések megelőzésére

"Moss kezet!" jelszóval kampányt indít a fertőzések megelőzésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága a Semmelweis-nap rendezvénysorozatához kapcsolódva.Az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: a július 1-jén kezdődő és a hónap közepéig tartó kampányban a kézmosás fontosságára hívják fel a figyelmet a kórházi és egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére.

    
Hangsúlyozták, halaszthatatlan kérdés a kórházi fertőzések megelőzése annak ellenére, hogy Magyarországon az elmúlt években határozott javulást sikerült elérni ezen a területen, nemzetközi összehasonlításban is egyre jobb helyen szerepel az ország. Hozzátették, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár hivatalba lépése óta az egyik fontos céljának tekinti, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a fertőzések megelőzését.


Ennek jegyében hamarosan elkészül az országos módszertani, cselekvési és felügyeleti rendszer, amelynek kialakításában hazai szaktekintélyek vesznek részt. "Kovács Attila országos tisztifőorvos a kormány szándékait szem előtt tartva kiemelt figyelmet fordít az ezzel kapcsolatos feladatok magas színvonalú szakmai támogatására, illetve az infekciókontroll-tevékenység hazai megerősítésére" - írták.
   

 A kézmosás fontosságát hangsúlyozó kampányt az államtitkárság a Jobbulást! Alapítvánnyal együttműködésben, a JCDecaux vállalat támogatásával valósítja meg. A cég ezúttal száz citylight felületet ajánlott fel a fertőzésmegelőzéssel kapcsolatos figyelemfelhívásra - közölte az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com