Kanyarógyanús eset miatt rendeltek el látogatási tilalmat a Markusovszky Kórház fertőzőosztályán Szombathelyen

Kanyarógyanús megbetegedés miatt rendeltek el látogatási tilalmat a szombathelyi Markusovszky Kórház infektológiai osztályán - erősítette meg az MTI-nek a kórház orvosigazgatója.Káldy Zoltán tájékoztatása szerint egy Kazahsztánban dolgozó férfit vettek fel még március 30-án a Markusovszky Kórházba, akinél a vizsgálatok kanyarót igazoltak. A beteget - aki már gyógyultan távozott az egészségügyi intézményből - elkülönítve kezelték, mindenkit beoltottak, aki ellátása során érintkezésbe kerülhetett vele, ennek ellenére az egyik betegszállító belázasodott és ezért most őt ápolják.

   
Hangsúlyozta: a betegszállítónál még nem sikerült igazolni a fertőzést, a lázas állapot oka esetében lehet a védőoltásra adott immunválasz is. A kórház által kiadott közleményben hangsúlyozták: a legnagyobb óvatosság elvét követve, folyamatosan együttműködnek a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával, velük együtt hozzák meg a szükséges döntéseket.
    

A megelőző intézkedések egyike, hogy látogatási tilalmat rendeltek el az infektológiai osztályon - tudatták a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

Rohadó, rozsdás mentőautóval járnak a mentősök Borsodban

A mentődolgozóknak a munkáltató annyit mondott a problémára, hogy akkor menjenek lassabban.

Penészesek a falak és leszakadt a mennyezet a Budai Gyermekkórházban

Penészesek a falak és leszakadt a mennyezet a Budai Gyermekkórházban

Az Állami Ellátóközpont szerint viszont csak kisebb javításokat kell végezni az intézményben.

Orvoshiány miatt kell bezárni a művese állomást Szikszón

Orvoshiány miatt kell bezárni a művese állomást Szikszón

A betegek fel vannak háborodva, ugyanis így többet kell utazniuk, mert a legközelebbi állomás Miskolcon van.

Játékos és kedves szöveggel szólítják a beteg gyerekeket a Heim Pál kórházban

Játékos és kedves szöveggel szólítják a beteg gyerekeket a Heim Pál kórházban

A kórházban nagy gondot fordítanak arra, hogy oldják a stresszt a beteg gyerekekben.

Vizsgálat nélkül küldték haza az idős nőt a sürgősségiről, másnap meghalt

Vizsgálat nélkül küldték haza az idős nőt a sürgősségiről, másnap meghalt

Az asszonyt a háziorvosa küldte be vérmérgezés gyanújával a Honvédkórház sürgősségi osztályára.

http://ujhazak.com