Kásler: aki Semmelweis és Batthyány-Strattmann szellemiségét követi, értéket hoz létre

Aki Semmelweis Ignác és Boldog Batthyány-Strattmann László szellemiségét követi, értéket hoz létre és értéket őriz - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a Semmelweis-napi elismerések átadásán hétfőn a Pesti Vigadóban.Kásler Miklós köszöntőjében azt mondta, Semmelweis Ignác a több ezer éves orvoslás legszebb hagyományait vitte tovább, az életet tartotta a legfontosabb dolognak, és az élet megmentése érdekében kockáztatta egészségét, életét. Felidézte, hogy ő volt az, aki pontosan felismerte a gyermekágyi láz jellegét, a betegség okát, leírta a fertőzés útját, megfigyelte a tüneteket, a panaszokat. Felfedezésével asszonyok és gyermekek százezreit, millióit mentette meg, így méltán nevezi őt az utókor az anyák megmentőjének, a legnagyszerűbb orvosnak, az emberiség jótevőjének - mondta a miniszter.

    
Bár tanait nem ismerte el a kor, Semmelweis Ignác töretlenül hitt igazában, kiállt a tudomány igazsága, szabadsága mellett. "Ő tudta azt, amit Morus Tamás hirdetett, hogy az igazság akkor is igazság, ha egyetlen ember mondja, és akkor is igazság, ha senki sem mondja" - fogalmazott a miniszter. A görög tragédiák hősei közé az emeli Semmelweis Ignácot, hogy nem láthatta módszerének alkalmazását életében, és halálát az a betegség okozta, amit ő ismert fel - mondta.
    

Kásler Miklós Batthyány-Strattmann Lászlóról azt mondta, a szemészorvos mélyen hívő emberként megértette a másik szenvedését, a segíteni vágyás és a szolidaritás munkált benne, és gazdag arisztokrataként ingyenesen gyógyította a rászorulókat. A kitüntetettekhez szólva Kásler Miklós azt mondta, hogy akik ezeket a díjakat kapják, törekszenek a két nagy előd szellemiségét követni. "És aki Semmelweis és Batthyány-Strattmann szellemiségét követi, értéket hoz létre és értéket őriz" - hangoztatta.
    

A Semmelweis-nap alkalmából Kásler Miklós Semmelweis-díjat adott át Lippai Józsefnek, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház I. sz. belgyógyászati kardiológiai osztály osztályvezető főorvosának. Batthyány-Strattmann László-díjban tizenegyen részesültek, és tizenkilencen kaptak miniszteri elismerő oklevelet. A díjakat Kásler Miklós miniszter és Horváth Ildikó egészégügyért felelős államtitkár adta át.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com