Kásler: Magyarország jól vizsgázott a koronavírus-járvány jelentette próbatételben

Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben, a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Kásler Miklós úgy fogalmazott, nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben, jól vizsgázott az egészségügy, a közegészségügy, az oktatás, jól reagált a szociális ágazat, jól vizsgáztak a tudomány képviselői. A miniszter felidézte, hogy Magyarország időben reagált a járványveszélyre, nálunk alakult meg először a feladatok koordinálásáért felelős operatív törzs. Közölte: ha a járvánnyal összefüggő intézkedések meghozatalával késtek volna, Magyarországon is exponenciálisan nőtt volna a fertőzésszám. A halálozási adatok azonban kedvezően alakultak - tette hozzá -, hiszen a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma töredéke a nyugat-európai adatokénak.

    
Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a magyar járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fenn kell tartani. Kiemelte, az elmúlt napon nem történt haláleset a vírusfertőzéssel összefüggésben, és tizenhéttel nőtt a gyógyultak száma. Hangsúlyozta, a veszélyhelyzet megszűnésével bizonyos szabályok továbbra is érvényben maradnak: kötelező a maszkviselés a kórházi, szociális intézményekben tett látogatáskor, az üzletekben, a tömegközlekedés járművein, tartani kell a szociális távolságot, kerülni a zsúfolt helyeket, és nem lehet ötszáz főt meghaladó rendezvényt szervezni - ismertette.
    

Müller Cecília kiemelte: valamennyi egészségügyi ellátásra továbbra is telefonon kell bejelentkezni, fertőzött beteget a kijelölt intézményekben látnak el. A szakember szerint fontos, hogy a kialakult és rögzült higiéniai szokásaink megmaradjanak, hiszen ezek alapvetően szükségesek a kedvező járványügyi helyzet fenntartásához. Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy csak egészségesen menjen közösségbe, munkahelyre, rendezvényre, és fokozottan ügyeljen a személyes higiéniára.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com