Kásler: orvostörténeti jelentőségű a Magyar Onkológusok Társaságának elmúlt hatvan éve

Orvostörténeti jelentőségű a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elmúlt hatvan éve, és a magyar onkológia olyan helyet foglalt el a tudomány világában, ami a szép remények beváltását jelentette - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.Kásler Miklós onkológus professzor a MOT XXXIII. kongresszusának jubileumi díszelőadásán úgy fogalmazott, a magyar onkológusok mindent meghonosítottak, ami a kor színvonalának megfelelő volt mind a diagnosztikában, mind a gyógyításban.  A miniszter ide sorolta az 1993-ban megalkotott nemzeti rákkontroll programot, azt, hogy kialakultak az ellátási szintek, összeállították az onkoterápia és -diagnosztika irányelveit, létrejöttek az egyetemeken az onkológiai tanszékek, kötelező tárgy lett az onkológia és a nemzetközi kapcsolatok is kiszélesedtek.            


Mint fogalmazott, kedvező pozícióban van ez a szakterület, azonban - mondta - megállni nem lehet, és mindig abba az irányba kell lépni, amit a korszellem diktál. A meglévő alapokra lehet tovább építkezni, de már önmagában is rendkívüli jelentőségű az, hogy Közép-Kelet-Európa egyetlen hivatalosan akkreditált rákcentruma, és ezzel Európa első tizennyolc intézetének egyike az Országos Onkológiai Intézet - emelte ki.           


Kásler Miklós szerint az elmúlt hatvan évben elért eredmények tették lehetővé azt, hogy huszonegy ország részvételével megalakuljon a Közép-kelet-európai Onkológiai Akadémia, amellyel tovább nyílnak a lehetőségek az onkológiai kutatás, gyógyítás és diagnosztika területén. A miniszter kitért arra, hogy az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) is jó lehetőség az onkológiai területek fejlesztéséhez, és a rendszer által kínált telemedicina lehetőségeit a betegek is élvezhetik.          


A kongresszus résztvevőihez szólva azt mondta, ne az egészségügyi szolgáltatás, hanem a lelkesedés, a szív, a klasszikus orvosi mentalitás határozza meg az életüket és a bizalmon alapuló orvos-beteg viszony. A MOT november 28-30-án tartja XXXIII. országos kongresszusát a Pesti Vigadóban, a kiemelt témák között szerepel többek között a molekuláris diagnosztika, a képalkotó diagnosztika újdonságai, a sebészi onkológia, a korszerű sugárterápiák és az alapkutatás és klinikai kutatás kapcsolata.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com