Kétszázmillió forintos eszközfejlesztés indul az érdi szakrendelőben

Kétszázmillió forintos orvostechnológiai eszközbeszerzés és -korszerűsítés indul az érdi szakrendelőben az Egészséges Budapest Program keretében.A Dr. Romics László Egészségügyi Központban a gasztroenterológia, a szülészeti-nőgyógyászat, a kardiológia, az egynapos sebészet és sebészeti ellátás, valamint az ultrahang-diagnosztika területén történnek fejlesztések. Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa elmondta, hogy az Egészséges Budapest Program keretében 32 szakrendelő fejlesztéséről döntött a kormány, és több mint 58 milliárd forintot biztosított - már zajló - beruházásokra. Az érintett szakrendelők között van az érdi, így ott a már folyó infrastruktúrafelújítás mellett most orvostechnológiai eszközöket is beszereznek.

    
A mintegy 200 millió forintos érdi beruházás hatásait - amelyből tíz százalék az önkormányzati önrész - jövőre már a lakosság is érzékelni fogja - tette hozzá. A miniszteri biztos felidézte, hogy az Egészséges Budapest Program célja a közép-magyarországi térségben az uniós hiányzó források nemzeti pótlásával felépíteni azt a struktúrát, amely vidéken jól szolgálja a - döntően - sürgősségi ellátást. Ez ágazati program - emlékeztetett -, amely az Egészséges Magyarország stratégiából származik és illeszkedik a Semmelweis-tervhez. Jelentősége, hogy erősíti a járóbeteg-ellátást, hiszen fontos, hogy a szakrendelők minél jobban működjenek.
    

Megjegyezte: a közép-magyarországi térségben zajlik a járóbeteg-szakellátás több mint 40 százaléka, ugyanakkor csak 9 százalék forrás érkezett oda az elmúlt ciklusokban. T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) polgármester a fejlesztés fontosságát jelezve elmondta, hogy 2017-ben 325 ezer orvos-beteg találkozó történt az intézményben.
    

Kiemelte, hogy mind a Modern városok program - amelyben korszerűsítik a szakrendelő épületét -, mind az Egészséges Budapest Program sikeresen zajlik Érden. Utóbbi keretében az intézmény az alábbi öt területen pályázott műszerbeszerzésre: gasztroenterológia, szülészeti-nőgyógyászat, kardiológia, egynapos sebészet és sebészeti ellátás, ultrahang-diagnosztika. Hozzátette: a fejlesztések befejezése után 35 szakma lesz jelen, ami százezer embert érint.
    

Bárány Zsolt, az intézmény főigazgatója arra emlékeztetett, hogy a Modern városok program keretében - március végén - indult megújulás során mintegy 4600 négyzetméternyi területen végeznek külső-belső épületkorszerűsítést, a munkálatok jelenleg is zajlanak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com