Köntösben, papucsban hagyta az út szélén az agyvérzéses beteget a betegszállító

A döbbenetes történetről az Index számolt be, a nő egy hétig agyvérzéssel feküdt a Jahn Ferenc Kórházban.

Aznap engedték haza és a kórházból hívtak neki betegszállítót, azonban rossz címre akarták vinni, majd köntösben, papucsban ott hagyták. A betegnek végül egy járókelő és egy taxis segítettek, hogy hazajusson.

Az eset március 27-én történt, Erzsébetet reggel 7-kor engedték ki a neurológiáról, ahol agyvérzése után egy hétig feküdt. A stroke miatt még nehezen beszél és nehezen tud mozogni.

A nő az édesanyjához indult volna haza, akivel egy utcában laknak, egymással szemben lévő házban. A nőnek a kórház adminisztrátora intézte a betegszállítót.

A kocsi rendben megérkezett reggel 7-re, de később kiderült, hogy a kórház tévesen egy a lakhelyétől félórányi autózásra lévő angyalföldi utca címét adta meg a betegszállítóknak, pedig a nő Dél-Pesten lakik.

"Letoltak egy ágyon a betegszállítóhoz, segítettek beszállni, aztán velem és egy férfi beteggel elindultunk. Hosszan furikáztunk, Pestszentlőrincre mentünk először, mert ott fel kellett volna venniük egy beteget, de mire odaértünk, kiderült, hogy ő már taxival elment a kórházba. Ezután a Jahn Ferenc kórház Gyáli úti részlegéhez kanyarodtunk, ahol szintén felvettünk egy férfit, majd kiraktuk az Üllői útnál, CT vagy MR vizsgálatra ment. Ott egyszer csak azt mondta a betegszállító, hogy akkor most engem hazavisznek Angyalföldre. Mondtam gyorsan, hogy minek mennék én oda, nem ott lakom" – mesélte a nő az Indexnek.

Erzsébet és a betegszállító ezután kissé vitatkoztak, majd a betegszállító közölte a nővel: „Na jó, akkor most kiszállunk.”
Ezután így is történt, az agyvérzéses nőt kiszedték a kocsiból, aláírattak vele egy papírt, majd otthagyták az Üllői út szélén papucsban, hálóingben a csomagjaival együtt.



A rémült nőnek végül egy járókelő segített eljutni a legközelebbi egészségügyi intézmény portájára, ahol leültették, majd taxit hívtak neki. A taxis pedig nagyon emberséges volt, hazavitte és a lakására is felkísérte Erzsébetet.

A Jahn Ferenc Kórház az Index megkeresésére elismerte, hogy rossz kerület volt a lapra írva, amit a szállítónak átadtak. Mélységesen sajnálják a történteket és kérik a beteg és hozzátartozói elnézését.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is reagált az Index kérdéseire. Közölte, hogy hivatalos panasz hozzájuk nem érkezett, az eset miatt azonban hivatalos tájékoztatást kérnek az érintett betegszállító cégtől, amelynek kötelessége a jogszerű és tisztességes munkavégzés.
"Egy adat, információ torzulása, félreértése (például a kerület száma) sajnos minden rendszerben előfordulhat, az embertelen bánásmódra azonban nem lehet magyarázat" – tette hozzá Győrfi Pál.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com