Kórházban fekvő 3 gyerekéhez az anyának kellett otthonról bevinni ágyneműt és lázmérőt

Döbbenetes dolgokat mesélt egy háromgyermekes anyuka az ATV Híradójának. A nő gyermekei már két hete mint a Szent László Kórházban fekszenek rotavírus miatt.

A 4 és 17 hónapos kislány a 2 és fél éves bátyjuktól kapták el a fertőzést.

A bölcsődés kisfiú egy vírus kapott el, majd a háziorvos tanácsára kórházba kellett vinni, ahol a gyereket egy rotavírussal fertőzött kislánnyal tették egy kórteremb
e.



A kisfiút két és fél nap után hazaengedték, mondván már jól van, azonban egy nap múlva újra hányt, majd pedig a két testvére is. Ezután került be mind a három gyerek a Szent László Kórházba, ennek már két hete.

A nő azt mesélte az ATV-nek hogy az ápolónők nem fertőtlenítik a kezüket, a cipőjükre pedig nem húznak lábzsákot és hiányos a kórterem felszereltsége.



"Párna, ágynemű. Hát közölték, hogy ez mind nincsen úgyhogy menjünk haza, és hozzuk el. Lázmérő, mindenféle ilyen alapvető dolgok, wc papír, kéztörlő, fertőtlenítő szer." – mesélte az édesanya.

A kórház viszont azt állítja, hogy a hasmenéses betegeknél mindig végeznek székletvizsgálatot és csak az azonos fertőzésben szenvedők kapnak közös kórtermet. A kisfiú betegsége és a rotavírus pedig kezdetben hasonló tünetekkel járnak. Azt is közölték, hogy a higiéniás feltételek adottak, a munkaruhának pedig nem része a lábzsák, a hozzátartozóktól pedig nem kérnek az ápoláshoz szükséges felszerelést.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com