Láng Zsolt: racionális döntés lenne a II. kerületben létrehozni az új kórházat

Racionális és előremutató döntésnek tartaná a II. kerület polgármestere, ha a volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) vagy a Szent János Kórház területén épülne meg az új budapesti kórház.

fideszkdnpLáng Zsolt (Fidesz-KDNP) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a helyi ellátásért felelős Szent János Kórház - adottságai és állapota miatt - dolgozói erőfeszítései ellenére sem tudja maradéktalanul teljesíteni a feladatát. Ez szakterülettől függően 400 ezer-1 millió embert érint.

Azt írta: a helyzetet csak rontotta 2007-ben az OPNI bezárása és az önálló Budai Gyermekkórház megszüntetése.
Felidézte, hogy az OPNI negyvenhektáros, ősfás telkét az önkormányzat szabályozási eszközökkel védte meg, előírva, hogy a területet csak egészségügyi célra lehet hasznosítani.

Üdvözölte, hogy a kormányzat az új budapesti kórház tervezésénél ezt az ingatlant, továbbá a Szent János Kórházat is vizsgálja.

A polgármester jelezte, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segíteni fogják a projekt előkészítését és mielőbbi megvalósítását, mert az új kórházat nemcsak a II. kerület, hanem Buda és a budai agglomeráció jelentős részének szempontjából is fontosnak tartják.

Láng Zsolt üdvözölte Tarlós István főpolgármester nyilatkozatát is, aki ugyancsak egy budai kórház mellett foglalt állást, és az egykori OPNI területét nevezte erre a legalkalmasabbnak.

Kedden Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), Újpest polgármestere egy IV. kerületi kórház mellett érvelt a döntéshozóknak címzett nyílt levelében.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com