Látássérülteknek épül rehabilitációs központ Tatán

A látássérültek komplex rehabilitációját szolgáló, valamint oktatóközpontként működő intézmény alapkövét tették le pénteken Tatán, az intézmény a Vakok Állami Intézetének tatai telephelyeként működik 2015 márciusától.

Balog ZoltánCzibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárára köszöntőjében kiemelte, a másfél milliárd forintos beruházás esélyt ad a látássérült emberek életének teljesebbé válásához, valamint fogyatékosságuk kompenzálása mellett foglalkoztatási lehetőséget teremt számukra.

Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója elmondta, a rehabilitációs központ 45 főt láthat el és egyszerre 132 szakember számára biztosíthat továbbképzési lehetőséget. A 2600 négyzetméteres épület mellett 8000 négyzetméteres terápiás kertet alakítanak ki.

Tatát a jó közlekedés, a kertvárosias környezet és a város befogadó hozzáállása miatt választották helyszínként, emlékeztetett a projekt elindítójaként Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A beruházás állami ingatlanon, a volt Dobi István Mezőgazdasági Szakképző iskola helyén valósul meg. A bentlakók számára saját fürdőszobával ellátott lakótereket építenek, a 36 szobából 8 nagyobb helyiség kerekesszékkel közlekedők számára is használható lesz.

A rehabilitációs ellátás mellett 5 előadó és szemináriumi terem a látássérültekkel foglalkozó szakemberek továbbképzéseinek és a látássérültek különböző tanfolyamainak ad otthont. Az intézmény 35 új munkahelyet teremt a városban.

Az udvaron a terápiás kert egy részében a közlekedés tanulására alkalmas övezetet létesítenek, szilárd és laza burkolatú út, járdaszegély, rámpa és lépcső kialakításával, illetve a terület egy részén konyha- és pihenőkertet hoznak létre.

MTI

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com