LMP: legyen látható az ügyfélkapun, hogy sikeresen regisztráltunk-e az oltásra

Az LMP országgyűlési képviselője azt kéri a kormánytól: tegye lehetővé, hogy a koronavírus elleni oltásra jelentkezők az ügyfélkapun keresztül elérhető elektronikus szolgáltató térben láthassák, sikeres volt-e a regisztrációjuk.Hohn Krisztina a szerdai, online sajtótájékoztatóján közölte: sokan nem kapnak visszajelzést a regisztrációjukról, és mivel a megadott központi telefonszám nem érhető el, ők az egyébként is igen leterhelt háziorvosuktól kérnek segítséget. A képviselő nagyon jó rendszernek tartja az elektronikus szolgáltató teret - mondta -, mert abban az emberek láthatják saját betegútjukat: betegségeiket, laboreredményeiket, covid-tesztjük eredményét. Az oltásregisztráció azonban nem látható, sem az, hogy ha a jelentkezés sikeres volt, az ügyfél adatait továbbították-e már a háziorvosának - sérelmezte.

    
Szerinte azt is fel kellene tüntetni, hogy a regisztráltnak mely vakcina adható be. Ennek közlésével szerinte számos félreértés elkerülhető lenne. Hohn Krisztina mindenkit a védelmi intézkedések betartására és az oltás felvételére kért. Emellett cáfolta, hogy az ellenzék oltásellenes lenne. Mint mondta, kikéri magának, hogy azt feltételezik az ellenzékről, hogy rosszat akar az embereknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com