LMP: szükségesek, de megkésettek a bejelentett intézkedések

Az LMP szükségesnek és támogatandónak, ugyanakkor megkésettnek ítéli azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket a miniszterelnök jelentett be hétfőn a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.Keresztes László Lóránt frakcióvezető online is követhető sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a bejelentetteken túl további döntésekre van szükség az egészség és gazdaság védelme érdekében, az ország működőképességének fenntartásáért.

    
Minden magyar állampolgárnak ingyenes vírustesztet kellene biztosítani, és meg kell teremteni a hatékony kontaktkutatás feltételeit - mondta. Hozzátette, az egészségügyi ellátást ingyenessé kell tenni minden fertőzött számára, függetlenül attól, rendelkezik-e társadalombiztosítással. Támogatni kell az otthoni munkavégzés feltételeinek kialakítását, a munkájukat vesztetteknek pedig azonnali támogatást kell biztosítani, a munkanélküli ellátás időtartamát meg kell hosszabbítani - sorolta az LMP frakcióvezetője, aki szerint a korábbinál kedvezőbb feltételekkel kell visszahozni a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását.
   

Az egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést a szociális dolgozók számára is biztosítani kell, és a pedagógusoknak is racionális feltételekkel kell nyújtani azt - mondta. Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, hogy az LMP támogatni fog minden olyan intézkedést, amely segíti a járvány elleni védekezést, így hozzájárul a veszélyhelyzet meghosszabbításához és ahhoz is, hogy erről házszabálytól eltérően döntsön az Országgyűlés. Az LMP egyetért az összefogás szükségességével, ezért szerinte a kormánynak be kellene fejeznie a gyűlöletkampányt az ellenzék politikusai ellen - jelentette ki.  
   

Elfogadhatatlannak ítélte, hogy a kormányoldal az Országgyűlés vírushelyzetben illetékes bizottságának munkáját lehetetleníti el. Arra is felszólította a kabinetet, tekintse partnernek a szakmai szervezeteket, az érdekképviseleteket és az önkormányzatokat. Utóbbiak nemcsak a megfelelő támogatást nem kapják meg a védekezéshez, hanem a településüket érintő adatokról sem nyújt számukra információt a kabinet - közölte. "Fejezzék be az önkormányzatok sanyargatását!" - követelte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com