Magyar Orvosi Kamara: megalapozatlan a Reszasz vádaskodása

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) visszautasítja a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) tényeket elferdítő, megalapozatlan vádaskodását, amelyeket a tagdíjkedvezmények megvonásával kapcsolatban fogalmaztak meg.A kamara a Reszasz keddi közleményére reagált, amelyben az állt, nem tartják elfogadhatónak, hogy a megvont tagdíjkedvezményekkel a leginkább rászorultak pótolják a kamara költségvetésének hiányát. A MOK az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy gazdálkodása, anyagi helyzete rendezett, stabil. Gazdálkodását az alapszabályban meghatározott és felelősséggel felruházott testületek szabályozzák, ez nem az országos vezetőség jogköre - tették hozzá.

    
Közölték, a MOK országos küldöttközgyűlése döntött arról, hogy a kamara újabb - törvény által kiszabott - feladatainak forrását nem általános tagdíjemeléssel kell biztosítani. A döntést annak ismeretében hozta, hogy a feladatok elkerülhetetlenek, a források szükségesek, és döntésének következménye a méltányos közteherviselés elvének kényszerű mellőzését jelenti - fűzte hozzá.
    

A közlemény szerint a MOK Területi Szervezeteinek Tanácsa erre a jogerős döntésére alapozva, annak szükségszerű következményeként fogadta el a kamara 2018-as költségvetését, valamint a tagdíjszabályzat kedvezményeket szűkítő módosítását. Kiemelték: a kamara a jövőben is arra törekszik, hogy tagjainak a lehető legjobb szolgáltatásokat biztosítsa, érdekeit a legmagasabb szinten eredményesen képviselje. Ez vezetett az elmúlt évtized legjelentősebb egészségügyi béremeléséhez - tették hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com