Magyar vakok számára indítottak internetes szolgáltatást

Vakok , gyengénlátók valamint az olvasási, tanulási nehézségekkel küzdők számára indítottak ingyenes magyar nyelvű internetes dokumentum-átalakító szolgáltatást. A RoboBraille elnevezésű szolgáltatást hétfőn, egy szakmai konferencia keretében mutatták be az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán.

vak2A Dán Vakok és Gyengénlátók Oktatási Központjának kezdeményezésére elindult RoboBraille egy egyszerűen kezelhető e-mail és web-alapú szolgáltatás, amely automatikusan képes percek alatt dokumentumokat átalakítani olyan formátumokra, amelyeket a látássérült és olvasási nehézségekkel küzdő felhasználók is használni tudnak.

A www.robobraille.com oldalról magyar nyelven is elérhető szolgáltatás célja, hogy támogassa és ösztönözze a fogyatékossággal élő felhasználók önállóságát az oktatási rendszerben és a munkaerőpiacon.

A RoboBraille szolgáltatáson 2004-ben kezdték el dolgozni, azóta egyre több európai nyelven is elérhető, és eddig már több százezren használták. A magyar nyelvű szolgáltatás fejlesztésében részt vett az Informatika a látássérültekért alapítvány. A szolgáltatás fejlesztése még nem ért véget, a fejlesztők számítanak a felhasználók visszajelzéseire.

A konferencián Tanja Stevns, a RoboBraille-projekt nemzetközi koordinátora és Lars Christensen, a RoboBraille International igazgatója ismertette a szolgáltatást.

Tájékoztatásuk szerint a felhasználók a weboldalra tölthetik fel a más formátumba átalakítandó dokumentumot, majd a nyelv beállítása után meg kell jelölniük, milyen más formátumban, például e-könyvben vagy nyomtatható Braille-formátumban szeretnék azt – e-mailben – visszakapni.

Lehetőség van arra is, hogy a megadott fájlt vagy begépelt szöveget mp3, azaz hangformátumban kérje a felhasználó; ebben az esetben beállítható a szövegbeolvasás gyorsasága valamint az is, férfi, vagy női hangon legyen hallható a szöveg.

A konferencián elhangzott, az ELTE valamennyi szakán tanul látássérült hallgató, jelenleg csak ebben a felsőoktatási intézményben félszázan tanulnak. A felszólalók arra is felhívták a figyelmet, hogy a szolgáltatás a diszlexiások, ahogy fogalmaztak, szóvakságban élők számára is nagy lehetőség.

A szolgáltatás elindítását üdvözölte Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fogyatékosügyi megbízottja és Szőke László, a Nemzeti Fogyatékosügyi Tanács titkára is.

Szekeres Pál felidézte, hogy a korábbi évtizedekben – az Magyarország uniós csatlakozása előtt - milyen komoly nehézséget jelentett a fogyatékossággal élőknek az, hogy a felsőoktatásban tanuljanak, vagy már az is, hogy fizikailag egyáltalán bejussanak egy egyetemi épület emeleti termeibe.

A most bemutatott szolgáltatást európai jelentőségűnek nevezte és arra is felhívta a figyelmet, hogy az nemcsak tágasabbá teszi a világot a gyengénlátók számára, de a társadalmi közeget is befogadóbbá alakítja.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com